Fokozatosan sorvadnak az izmai egy Tenken élő, 5 éves kisfiúnak. “A Duchenne-féle izomdisztrófiára sajnos jellemző az, hogy minden izmot érint a testében. A légzőizmokat, a nyelőizmot, a szívizmot, és sajnos a szívelégtelenség korai halálhoz vezet. Ezt próbáljuk megelőzni, megmenteni az életét” – mondta el a Tényekben az édesanyja, Barna Adrienn.
Leventének folyamatos fájdalmai vannak, gyakran fáj a lába és a háta. Jelenleg szteroidokat kap, de ez nem jelent végleges megoldást. Kizárólag egy külföldi kezelés, génterápia menthetné meg az életét, amit egy dubaji klinikán kaphatna meg a kisfiú. Ez azonban nagyon drága: egymilliárd 40 millió forintba kerül.“Csak az infúzió ára, ami fél óra alatt megváltoztathatná a teljes életünket, megmenthetné Levi életét” – nyilatkozta az anyuka.
A szülők most versenyt futnak az idővel – ugyanis a Duchenne-féle izomdisztrófiával küzdő betegek állapota 6-7 éves korban hirtelen elkezd romlani -, egy évük van arra, hogy összegyűjtsék a pénzt.
A kis Leventét többen is próbálják támogatni, rendezvényeken gyűjtenek neki pénzt vállalkozók. Eddig 11 millió forint gyűlt össze a génterápiára.
Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó