nlc.hu
Sztárok
Világversenyre készül Stohl András felesége

Világversenyre készül Stohl András felesége

Izgalmas sportágat választott magának Stohl András felesége. Mint mondja, a közelgő, augusztusi versenyre még nem áll készen, de ősztől úgy érzi, jöhet bármi.

Kilenc éve boldog együtt Stohl András és párja, Vica, akik két éve már lányuk, a kis Bella szülei is. Mint mondják, kapcsolatuk két alappillére a kommunikáció és az, hogy mindenben támogatják egymást. „Nem vagyunk kivételek, ugyanúgy küzdünk nehézségekkel, mint bármelyik más házaspár. De nagyon sokat kommunikálunk, ami mindig előre, a megoldás felé visz bennünket. Bevallom, én olyan vagyok, akivel ha tetszik, ha nem, meg kell beszélni a dolgokat. Fontosnak tartom, hogy úgy sose feküdjük le aludni, hogy valami nincs rendben közöttünk, vagy haragszunk egymásra. Persze nőként meg kell tanulni, hogy ne litániát mondjunk, hanem három mondatot, legyünk lényegre törőek. A férfiak nem bírják a monológokat és a drámát” – mesélte el Vica a Best Magazinnak.

„Eredetileg tanítónéni vagyok, szóval nekem alap az élethosszig tartó tanulás. De nem azért, mert kötelező, vagy mert nem találom a helyem, hanem mert szeretek tanulni. Jelenleg is pszichológiát hallgatok az egyetemen, a vendéglátós és táncos múltam kapcsán pedig most egészen másba is belevágtam a fejszém” – árulta el.

Nem is akármilyen sportba kezdett: a “flair bartending” során show-elemek közepette készítik el a koktélt, duettpartnere pedig barátnője, Budai Julianna, aki magyar bajnok akrobatikus bartender. Vica nagyon is komolyan veszi a műfajt, mindennap gyakorol, tervei között szerepe a sportág népszerűsítése, ősztől pedig már úgy érzi, akár egy versenyen is szívesen részt venne.

Férje, Stohl András is nagyon büszke rá. „Áradozik, amikor megmutatom neki a videóimat. Támogat a céljaimban, és egyáltalán nem bánja, hogy noha egyértelműen a kislányunk az életem középpontja, mégsem vagyok az az ősanyatípus, akinek csak és kizárólag a gyereknevelésről szólnak a mindennapjai. Abszolút megérti, hogy úgy érzem, sok más is van, amitől még kerek lehet az életem” – árulta el.

Fotó: Best Magazin

Fotó: Best Magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top