Amikor a 72 éves nagymama elmondta a fiának, hogy öregszik, és szeretne a húgával egy közös nyaraláson részt venni, a fia részéről meglepő reakciót kapott: szörnyű anyának nevezte és közölte vele, hogy soha többé nem fogja látni az unokáját. A vita nem volt előzmény nélkül természetesen. A nagyi a BrightSide magazinnak küldte el a történetét, és tette fel a kérdést, hogy mit gondolnak róla az olvasók.
„72 éves özvegy vagyok, és évek óta gyűjtögetek, hogy elutazhassak a nővéremmel egy körutazásra – írja Betty. – Nemrég a nyolcéves unokám súlyosan megbetegedett. A kezelések költségesek, és a fiam azt akarja, hogy járuljak hozzá a kezeléséhez a megtakarításaimmal.
Mondtam, hogy sajnálom, de nem fogom feláldozni a boldogságomat. Öreg vagyok, és ez lehet az utolsó utazás, amit megengedhetek magamnak.
A fiam erre szörnyű anyának nevezett, és kijelentette, hogy »mostantól kezdve soha többé nem láthatod az unokádat«. Megdöbbentett a hirtelen és kemény döntése. De a fiam vigyorgott, és hozzátette: »Ez lesz az utolsó alkalom, hogy engem vagy a családomat látod. Remélem, az utazásod tényleg megérte.« Önző volt a döntésem? Nem élvezhetem egy kicsit az életet azzal a pénzzel, amit évek óta spóroltam?“
Betty kérdésére rengeteg válasz érkezett, a kommentelők között egészen parázs vita alakult ki, hogy a nagymama most akkor önzőn viselkedik vagy sem. Az egyik tábor azonnal rávágta, hogy egy nagyi kötelessége, hogy segítsen az unokáján – bár a betegsége nem derült ki a leírásból -, míg a másik tábor úgy érzi, hogy van abban igazság, amit Betty mondott a fiának.
„Az unokád a véred. Ha én lennék, feláldoznám az örömömet a drága unokám életéért” – kommentálta az egyik felhasználó, míg egy másik Betty mellé állt és egészen kemény hangon bírálta Betty fiát, amivel ugyanúgy nem értünk egyet, mint azokkal, akik szerint a nagyi mérhetetlenül önző: „Azért legyen már egy határ, hogy mire kötelezhető egy nagyszülő. Ha valaki nem engedheti meg magának, hogy felnevelje a gyerekét, akkor ne szaporodjon!”
Ezt a tábort erősítették azok a hangok is, amelyek azt mondták, hogy a nagyit nem lehet banknak használni, és a fiának nincs igaza, hogy ennyire erőszakosan el akarja venni az anyja pénzét. Érzelmi zsarolásnak tartják azt a reakciót Betty fia részéről, hogy soha többet nem engedni látni az unokáját és nem találkozik a fia az anyjával, ha nem adja oda az összekuporgatott pénzét.
Másrészt viszont a családi kötelék a nagyszülő és unoka között, illetve az unoka egészsége fontosabb kellene legyen, mint egy nyaralás – ami eléggé megdönthetetlen érv.
Azt sem egészen értjük, hogy a beteg unokát hátrahagyva hogyan tudná a nagymama élvezni az utazgatást? Nekünk legalábbis biztos nem menne a felhőtlen szórakozás, miközben tudjuk, hogy az unokánk betegeskedik, és tudnánk neki segíteni legalább anyagilag.
Bár túlzónak tűnik a fia reakciója, hogy eltiltja az unokájától a nagymamát, ha nem ad pénzt, mégis megértjük, hogy ezt valószínű az elkeseredés mondatja vele, ami minden szülőt elöntene, ha tehetetlenül kellene néznie, hogy beteg a gyereke, és az anyagi megoldás a saját anyja kezében van. A dilemma mindenesetre nem olyan fekete és fehér, mint amilyennek elsőre látszik – de abban egyetérthetünk, hogy a gyerek egészsége lenne a legfontosabb, ha a saját családunkban történne ez az eset.