nlc.hu
Olimpia 2024
Milák Kristóf először úszott Párizsban

Milák Kristóf visszatért! Hatalmasat úszott a 200 pillangó előfutamában

Jelezte azt is, hogy nem akar nyilatkozni. A másik magyar Márton Richárd is továbbjutott.

Először ugrott a medencébe Milák Kristóf. A férfi 200 méteres pillangó előfutamában Kristóf  magabiztosan úszott, és végül 1:54 alatti, legjobb idővel jutott tovább. Pletykák ide, vagy oda, úgy tűnik jó kondiban van a magyar olimpiai bajnok. Kristóf jelezte az M4 Sportnak, hogy csak a verseny végén fog nyilatkozni.

Ebben a számban versenyez Márton Richárd is, aki szintén továbbjutott. Ő ezt nyilatkozta a verseny után: “Közepesen úsztam ki magam. Azt nem gondoltam volna, hogy pont 16. leszek. Délután pihenek estére, aztán este irány a döntő, remélem sikerül bejutnom.”

Milák Kristóf

(fotó: Getty Images)

Kristóf kapcsán a futam előtt Hosszú Katinka ismét nyilatkozott. “Milák edzője hatalmas hibát követett el azzal, hogy elmondta a világnak, nincs jó formában. Ezzel olyan helyzetbe hozta Kristófot, ami nem előnyös az olimpia előtt, és a riválisok szempontjából sem az….Ha Kristófnak arra van szüksége, hogy ne kommunikáljon senkivel, akkor az érthető. Ugyanakkor a körülötte lévőknek ebben segíteniük kell őt. David Popovici sem nagyon adott interjúkat. Nagyon nehéz helyzetben vannak…

Én Milák oldalán állok.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top