nlc.hu
Sztárok
Először szólalt meg a válásáról Földes Eszter

Először szólalt meg a válásáról Földes Eszter

Állítja, a lehető legjobbkor jött a felkérés a Sztárboxba.

Mint azt megírtuk, pár héttel ezelőtt Földes Eszter és a 20 évvel idősebb Lovasi András bejelentették a válásukat a közösségi oldalaikon, ám azóta egyikük sem nyilatkozott. A 37 éves színésznő most megtörte a csendet.

A Blikknek bevallotta, nehéz hónapok vannak mögötte. Úgy érzi, nem sokkal azután, hogy tönkrement a 10 éve tartó házassága a Kispál és a Borz együttes énekesével, a lehető legjobbkor jött a felkérés a Sztárboxba, mert a sok edzés eltereli a figyelmét.

A női pehelysúlyban versenyző Földes Eszter Lolával csap össze az első meccsén - Fotó: Sajtóklub

A női pehelysúlyban versenyző Földes Eszter Lolával csap össze az első meccsén – Fotó: Sajtóklub

“Voltam már jobban és biztosan leszek is még a jövőben. Rettenetesen hosszú folyamat és belső munka lesz, mire túl leszek rajta, de úgy érzem, haladok. (…) Hiszem, hogy konvertálni tudom azt a belső feszültséget, ami mostanában bennem dúlt, és ez nem agresszió, hanem olyan érzelemcsomag, ami hatalmas erőt tud fejleszteni, és ezt fizikailag fel is használhatom majd a Sztárboxban” – mondta el Földes Eszter, aki arról is beszélt a bulvárlapnak, hogy közös gyerekük, az 5 éves Álmos tekintetében minden rendben van közöttük a volt férjével.

A kisfia már most nagyon szurkol neki és nagyon büszke rá – tette hozzá a színésznő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top