nlc.hu
Szabadidő
Olimpiai bajnok lett az algériai Imane Helif

Olimpiai bajnok lett a Hámori Lucát legyőző bokszolónő, Imane Helif

„Ugyanolyan nő vagyok, mint bármelyik másik nő” – nyilatkozta győzelme után Imane Helif.
Imane Helif

Péntek este egyhangú pontozással az algériai Imane Helifet koronázták a női váltósúly olimpiai bajnokának. Helif az éremátadás miatt hosszan nyilatkozott a brit Guardian újságírójának, az interjúban pedig elmondta, minden joga megvolt arra, hogy ebben a számban induljon az olimpián.

Minden követelménynek megfeleltem ahhoz, hogy ebben a versenyszámban indulhassak. Ugyanolyan nő vagyok, mint bármelyik másik nő, nőként születtem, nőként éltem, nőként versenyeztem, ehhez kétség sem férhet. Az engem becsmérlőket csak a siker ellenségeinek szoktam nevezni, a támadásaik pedig csak még édesebbé teszik a győzelmet

– tette hozzá a friss bajnok.

Az algériai bokszoló úgy érzi, győzelmével sikerült megvédenie a becsületét. Nem titkolta, hogy véleménye szerint az őt ért támadások károsak és emberi méltóságot is sértők voltak.

Gyűlölnek engem és nem tudom, hogy miért. Egyetlen üzenetet küldenék nekik: ezzel az aranyéremmel a méltóságom és a becsületem mindennél fontosabb.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top