nlc.hu
Sztárok
Megtért és a vallás felé fordult az exműsorvezető Földi-Kovács Andrea

Megtért és a vallás felé fordult a Hír TV exműsorvezetője, Földi-Kovács Andrea

Kiderült, mivel foglalkozik ma az egykori híradós.

Földi-Kovács Andrea 2021 júliusában mondott fel a Hír TV-nél, ám mint kiderült, nem távolodott el teljesen a média világától. Korábbi híradós munkássága azonban mára teljesen átalakult: megtért, és figyelme a vallás felé fordult – írja a story.hu.

Az Axioma nevű YouTube-csatornáján – amit egy új keresztény közéleti újságként jellemeznek – látható, illetve férjével, Földi Lászlóval folyamatosan járják az országot is.

Amikor több mint 15 éves munkakapcsolat után 2021-ben elbúcsúzott a Hír TV-től, azzal indokolta a távozását Földi-Kovács Andrea, hogy újabb szakmai kihívásokat keres. “Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy a jövőben másfajta szakmai feladatokkal és kihívásokkal szeretnék foglalkozni”mondta el akkor a váltásról a híradós, aki amikor 2018-ban – még 3 évre visszatért a Hír TV-hez az MTVA-tól – már tudatosan kereste a módját annak, hogy szakmájában és magánéletében egyaránt megélhesse a kereszténységét. Így született meg A Credo című közéleti magazinműsora, amelyben vallásos szempontból beszélte ki a meghívott vendégeivel a közéleti és kulturális témákat – jegyzi meg a portál.

Kiemelt fotó forrása: YouTube / Hír TV-Napi aktuális – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top