A katasztrófavédelem közleményéből az derül ki, hogy hétfőn délután érkezett a riasztás, mely szerint Budapest tizennyolcadik kerületében, a Szent Lőrinc-telepen füstöl egy ötszintes társasház.
“Az Igaz utcai épület egyik ötven négyzetméteres földszinti lakásának tizenkét négyzetméteres hálószobája égett teljes terjedelmében. A lakásban hárman éltek, ketten ki tudtak menekülni a harmadik lakót a tűzoltók eszméletlen állapotban vitték ki az égő szobából. A középkorú férfi életét már nem lehetett megmenteni. Négy ember szenvedett füstmérgezést. A tűzoltók öt perc alatt eloltották a lángokat, megakadályozva, hogy a társasház többi lakására is átterjedjen a tűz. Az eset körülményeit tűzvizsgálat fogja feltárni” – írják közleményükben.
A katasztrófavédelem kitér arra is, hogy a nagyobb tüzek néhány ezer forintért megvásárolható füstérzékelővel megelőzhetőek, hiszen a plafonra szerelt füstérzékelő a tűz keletkezésekor azonnal jelez. Ilyenkor még van idő a kezdeti stádiumban lévő tüzet eloltani, vagy kimenekülni, és a 112-es segélyhívószámot tárcsázni.
Legutóbb alig 3 hete történt tragédia, akkor dohányozhatott az ágyban egy nő, aki halálra égett nő Dömsödön.
(Képünk illusztráció)