nlc.hu
Sztárok
Testvére papírgalacsint nyomott Nagy Sándor orrába, egy év múlva tüsszentette ki azt

Testvére papírgalacsint nyomott Nagy Sándor orrába, egy év múlva tüsszentette ki azt

A színész is odaadja egy napját Geszti Péternek és a nézőknek, ráadásul nem is akármilyen történeteket oszt meg életéből!

Az Adom a napom keddi adásában Nagy Sándor egy napját láthatják a nézők. A nap folyamán a színész beszélt már lelki utazásairól és kapcsolatáról a pszichológiával és a spirituális világgal, később pedig azt láthattuk, ahogy meglátogatja az állatkertet, ahová testvére is elkísérte. 

Fotó: Viasat3

Fotó: Viasat3

Nagy Sándor a program során egy régi történetet elevenített fel, mely fő szála nem más, mint egy testvéri csínytevés. Mindenki, akinek van testvére tudja, hogy bizony előfordulhatnak apróbb turpisságok és balesetek egy-egy “jó ötlet” hatására, így történt ez a színésszel is, akinek testvére papírgalacsinokat nyomott fel egy alkalommal az orrába.

“Sikerült egyet úgy elhelyezni, hogy egy év múlva tüsszentettem ki.” – zárta a sztorit a színész, aki ezek után sokatmondóan csak szippantott egy nagyot az italából. 

De nem ez volt az egyetlen gyermeki bolondság, amit együtt eszeltek ki. Egy másik alkalommal nyilazás közben beleállt a csuklójába az egyik nyíl, ami ráadásul bele is törött. Mivel Sándor megígérte, hogy nem “mártja be” testérét, ezért sokáig még szüleik elől is titkolta, hogy mi történt. Hogy mi lett a sztori vége, az az alábbi videóban kiderül! 

Kövesd te is egy napját!

Ha érdekel, hogy mivel tölti a napját Nagy Sándor, akkor kövesd élőben a www.nlc.hu/adomanapom oldalon, ha pedig még többre vagy kíváncsi, nézd 20 órakor a VIASAT3-on az Adom a napom esti talk show-t, ahol Geszti Péterrel beszélgetnek egy jót a mai nap eseményeiről, na meg persze sok másról is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top