nlc.hu
Sztárok
Újra elvonókúrára megy Molnár Gusztáv

Újra elvonókúrára megy Molnár Gusztáv

A színészt kórházban tartják az elvonási tünetek veszélyei miatt, ezt követően pedig állítólag újabb rehabilitációra készül.

Két nappal ezelőtt robbant a hír: Molnár Gusztáv ismét visszaesett. Megrázó fotók járták be róla a médiát, az utcáról mentők szállították kórházba a színészt. Bár korábban úgy tűnt, hogy élete pozitív fordulatot vett , hiszen szerelemre talált, újra munkába állt és civil állást is kapott, mostanra világossá vált, hogy még nincs túl a nehezén, sőt sokak szerint egyenesen válságos az állapota.

A Blikknek egy közeli, neve elhallgatását kérő barát arról nyilatkozott, hogy Molnár Gusztávot azóta kórházban kezelik, hiszen az elvonási tünetek súlyos következményekkel járhatnak, mely orvosi felügyelet nélkül akár halálos kimenetelű is lehet. Az is kiderült továbbá, hogy újabb elvonóra készül.

„Már intézem neki az elvonókúrát, ahova akkor megy, amikor letelik ez a kritikus időszak. Már nagyon bánja, ami történt, változtatni szeretne az életén: élni akar és az a nagy álma, hogy egyszer a szerelmével közös családban éljen boldogan, egészségesen” – árulta el a barát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top