nlc.hu
Sztárok
Nemazalány megszólalt vereségéről a Sztárboxban

Nemazalány megszólalt vereségéről a Sztárboxban

"Az én kezembe a mikrofon való" - összegezte gondolatait a meccs után Nemazalány, aki a negyedik menetben adta fel a küzdelmet.

Hódi Pamela és Halastyák Fanni csapott össze a Sztárbox első adásának második mérkőzésén. A közönség előzetes szavazatai egyértelműen Pamelát várták győztesnek az összecsapáson, és igazuk is lett azoknak, akik rá szavaztak. 

Ugyanis az összecsapás negyedik menetében edzője unszolásának ellenére feladta a küzdelmet Nemazalány, az eredményhirdetés pillanataiban orvosi csapat ellenőrizte állapotát. Párja, VV Barna elmondta, nehéz megszólalni, mert nehéz volt látnia, amint szerelme a pofonokat kapja, de rendkívül büszke rá és maximálisan tiszteletreméltónak tartja felkészülését és helytállását. Hódi Pamela pedig szintén gratulált és elismerését fejezte ki ellenfele teljesítményével kapcsolatban.

Fotó: Trenka Attila / Fotocentral

Fotó: Trenka Attila / Fotocentral

A visszalépése után Halastyák Fanni a saját közösségi oldalán árulta el érzéseit egy 24 órán át elérhető bejegyzésben: 

“Sziasztok, jól vagyok, minden rendben van. Nagyon nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott és szurkolt nekem, gratulálok Pamelának. Nekem ez egy hatalmas élmény volt, itt is kipróbálhattam magam, nulla kondival, 3 hónap edzéssel szerintem kihoztam magamból a maximumot. Az én kezembe a mikrofon való, de hatalmas élmény volt. Soha nem gondoltam, hogy kipróbálhatom magam egy ilyen helyzetben is, úgyhogy köszönöm ezt a lehetőséget” – mondta Fanni, amit a Blikk szúrt ki.

A teljes videó ide kattintva érhető el, míg le nem jár az időkorlát.

Ez is érdekelhet VV Barna és nemazalány Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top