nlc.hu
Sztárok
Így párbajozott az exével Tóth Gabi a Sztárban Sztár All Starsban

Tóth Gabi az exével párbajozott a Sztárban Sztár All Starsban

Nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy egymás ellen versenyeznek.
Tóth Gabi vadiúj külseje

Szombat este elstartolt a Sztárban Sztár All Stars első élő show-ja, a „Párbajok éjszakája”, amiben a lenyűgöző új külsővel hódító Tóth Gabinak rögtön a műsor elején exével, Trap kapitánnyal kellett párbajoznia. A Blikk beszámolójából kiderült, a két előadó nagyon megdöbbent, mikor kiderült, hogy egymás ellen kell majd versenyezniük.
 
A párbaj során Tóth Gabi Anastacia bőrébe bújt egy dal erejéig, ezzel pedig elvarázsolta a zsűrit. Liptai Claudia azért méltatta Gabit, mert az átalakulások mestere, míg Stohl András úgy látta, Tóth Gabi végre igazán felszabadulhatott picit, mert ezalatt a 3 perc alatt ő most nem Gabi, hanem Anastacia volt.

A zsűri a szívbetegséggel küzdő Molnár Tiborral, vagyis Trap kapitánnyal szigorúbb volt, miután az első adásban Szécsi Pálként lépett a színpadra. Tilla kínai ügynököt látott Trap figurájába, Liptai Claudia hiányolta a finomságot Trap ábrázolásából, Stohlt pedig már az első néhány sornál elvesztette.
 
Nem Trap kapitány volt az egyetlen, aki már az első élő show végén távozni kényszerült: a párbajt elvesztők közül Kiss Ernő Zsolt, Keresztes Ildikó  és Opitz Barbi is az első részben távozott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top