nlc.hu
Sztárok
Csézy őszintén mesélt a lombikprogram megpróbáltatásairól

„Úgy éreztem, rám szakad az ég” – Csézy őszintén mesélt a lombikprogram megpróbáltatásairól

Csézy mindig is érezte, hogy egy napon édesanya lesz, azonban az idáig vezető út közel sem volt egyszerű. Az elmúlt évek során a házaspár rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül.

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Csézy még júliusban az Instagram-oldalán osztotta meg az örömhírt, hogy hosszú próbálkozásai után nemsokára édesanya lesz. 

A Jó Isten nem feledkezett meg rólunk! Egy testben két szív dobog, Édesanya leszek!

– írta boldogan. 

Hat éven keresztül lombikprogrammal próbálkoztak

Csézy és 18 évvel idősebb párja soha nem adta fel a reményt, az énekesnő legbelül érezte, hogy egy napon édesanya lesz. Az álma végre beteljesült, hiszen férjével első gyermeküket várják, azonban a felhőtlen boldogságért nagy árat fizettek. Az elmúlt évek alatt ugyanis a házaspár rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül.

Csézy

Fotó: Olajos Piroska

„Nekem az volt nagyon nehéz, hogy sikerült az első kettő beültetés egyből, ám mind a kettő megállt a kilencedik hétnél, és el kellett vetetni. A másodiknál, amikor nem találták a szívhangját, úgy éreztem, rám szakad az ég” – emlékezett vissza Csézi Erzsébet Palik Lászlóék Ilyen az élet című műsorában.

Az énekesnő azt mondja, hogy a második vetélése után szüksége volt fél évre, hogy fejben és lélekben is rendezze magában a történteket. 

„Amikor a második vetélés volt, sírtunk a kórházban, s akkor ő azt mondta, nem bánja, ha ketten maradunk. Ő így is imád. Mi így is egy család vagyunk, s hogy ő nem tudja nézni azt a szenvedést néha, amin átmegyek. Hogy neki így is kerek az élete velem” – mondta az énekesnő. 

Csézi elmondása szerint még a rengeteg megpróbáltatás ellenére is érezte, hogy gyermeke lesz.

„Valahogy mindig benne volt a lelkemben, hogy nekem lesz gyermekem. Éreztem, hogy ennek sikerülnie kell. Minden leendő édesanyának, aki a szívével édesanya, ám még nem kapta meg ezt az ajándékot, üzenem, hogy tényleg soha ne adják fel. Mert egy anyánál jobban senki nem hisz abban, hogy gyereke lesz.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top