nlc.hu
Sztárok
A Szabó család története az Újratervezőkben

A kamerák előtt zokogott Szabó Zsófi

Nem tudta visszafogni a könnyeit.

Újabb nehéz körülmények között élő családot vettek szárnyaik alá az Újratervezés műsorvezetői – írja a tenyek.hu. Tünde, György és a kisunokáik története már az első percben megindította Szabó Zsófit, Stohl Andrást és Csutit. A Szabó családban a nagyszülők nevelik a négy kisgyereket azóta, hogy az édesanyjuk, Tünde lánya lemondott róluk.

A gyermekvédelem ugyan kimenekítette őket a szüleiktől, ám a nevelőintézetben eltöltött több mint 7 hónap alatt zárkózottak és depressziósak lettek a gyerekek. Mire a nagyszüleiknek sikerült magukhoz venniük őket, már szörnyű lelki állapotban volt a négy unokájuk. Egyikük mindössze 5 évesen öngyilkos akart lenni a nevelőotthonban.

A család szomorú történetét hallgatva, valamint megtudva, hogy milyen súlyos traumákon estek át a gyerekek, Szabó Zsófi többször elsírta magát. “Nagyon nehezen tudtam végighallgatni, amit Tünde mondott, és nagyon nehéz belegondolni, hogy miken mehettek keresztül ezek a gyerekek” – mondta zokogva a kamerák előtt.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Újratervezők – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top