nlc.hu
Szabadidő
Kritika Az árulók második szezonjáról

Az árulók második évada bizonyítja, hogy lehet még jól csinálni a kertévézést

Akik már kidobták a tévéjüket, mert úgysincs ott soha semmi, most gondolkodjanak el azon, hogy mégis vesznek egyet, mert Az Árulók készítői megint megcsinálták: ez a műsor olyan frissítő kivétel a kertévéken, mint sivatagban az oázis. És a szereplőgárda megint telitalálat.

Intellektuális szórakoztatás. Ez a szókapcsolat a kereskedelmi tévézésben már-már ismeretlen fogalom, egyedül a vetélkedők szintjén lehet még olykor ellenpéldákra lelni. A celebes műsorokra pedig már jó ideje végképp igaz, hogy a legtöbbjük a „ha 39 fokos lázzal, félholtan fekszem a tévé előtt, és csak arra van erőm, hogy bambuljak ki a fejemből, akkor éppen elmegy” minőségi szint megugrására képes. Ezért is volt csodálatos kivétel tavaly Az árulók.

Árpa Attila

Árpa Attila Az árulók műsorvezetőjeként (fotó: RTL/Katona László)

Társasjáték a tévében

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban megvoltak ugyan a celebműsorok szokásos kliséi, mint a drónnal jól fényképezhető vidéki kastély, a világtól elzárt ismert hírességek sora vagy a magát kissé megjátszó műsorvezető, mégis túl tudott mutatni a párkeresős, ügyességi játékos vagy összeköltözős és egymást fúrós realityk rutinjain, és ehhez csak az kellett, hogy televízióra vigye azt, amit sokan, sokszor amúgy is örömmel csinálunk otthon a barátainkkal: a társasjátékozást.

Csakhogy a valóságban senkinek sincs ideje két héten keresztül, lenyűgöző kulisszák előtt társasjátékozni, miközben teljesen kizárhatja a külvilágot, márpedig Az Árulók szereplőinek megadatik ez a csodálatos lehetőség. Két héten át – már ha valaki nem esik ki korábban – egy játék keretein belül élni, nem törődve munkával, családdal, politikával vagy bármi mással. Bár Az Árulók licencműsor, az mégis az RTL-t dicséri, hogy képesek voltak átadni a játék érzését a nézőknek.

Nem kívülállónak érezzük magunkat a második évad nyitóepizódját nézve, hanem a műsor eléri, hogy a játékoslét izgalmát a tévéképernyők előtt ülve éljük át anélkül, hogy valójában mi magunk is játszanánk.

Játékot nézni unalmas, de játékban részt venni érdekes: Az Árulók sikerét pedig az jelenti, hogy nézőként is majdnem annyira bevonódunk, mintha játékosok lennénk.

Az árulók

Az árulók – Gyilkosság a kastélyban játékosai (fotó: RTL/Katona László)

Emelik a tétet

A második évadra kétségtelenül hatással volt, hogy míg az első szezonnál sokaknak fogalma sem volt arról, hogy valójában milyen játékba jöttek, itt már sokkal tudatosabb játékosok sorakoztak fel, akik közül a legtöbben pontosan tudták, hogy ártatlanok vagy árulók szeretnének-e lenni, és voltak előzetes elképzeléseik a játékról.

A reality érzésem szerint a vágásban is fejlődött a második szezonra. A szereplőkkel felvett interjúk részleteit egészen pazarul vágják rá az éppen mutatott történésekre, emiatt a humor még fontosabb elemévé vált Az Árulóknak. Maga a helyszín és a műsorvezető személye sem változott, Árpa Attila láthatóan továbbra is jól érzi magát a rejtélyes uraság szerepében. A nyitó epizód sajtóvetítése után elhangzott, hogy ugyan lesz néhány újdonság (például egy tömlöc és egy rejtélyes borkóstoló) a második szezonban, komolyabban nem akartak belenyúlni a játékmenetbe, mivel Az Árulók sikere részben abban rejlik, hogy a szabályai nem túlbonyolítottak, és elsősorban a szereplőkre épít.

Az árulók

A kastély a gyilkossághoz (fotó: RTL/Katona László)

Az új szereplőkről

Egyetlen epizód alapján még nehéz komolyabb következtetéseket levonni, de az már biztosnak tűnik, hogy Lakatos László humorista a műsor nagy felfedezettje, aki a humorával és a tűpontos beszólásaival ragyogóan oldja a feszültséget, és az a fajta figura, aki képes összehozni a társaságot. Erős Antónia is kimondottan izgalmas szereplő, akinek a híradón edzett faarca kimondottan jól jön egy ilyen játékban, mint Az árulók. Az első epizódban még a magát gyanúba keverő Muri Enikő, a vezetői szerepre törő Bereczki Zoltán, a rendkívül lelkes Molnár Áron, az ügyesen evickélő Hevér Gábor, a társaság középpontjában lévő Bárdosi Sándor, az izgalmasan játszó Dér Heni, a jó megfigyelő Vadon Jani és a sokak által becsült Hadas Kriszta tudott kiemelkedni a mezőnyből, de egyetlen rész tanulságai alapján hiba lenne kijelenteni, hogy bárki is beleszürkülne a műsorba, kivéve egyetlen szereplőt: Url Izabell író végig annyira háttérszereplő maradt, mintha csak statisztának kérték volna fel.

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban tehát egy rendkívül izgalmas, a humort, a feszültséget és a fejtörést ragyogó arányban vegyítő folytatással állt elő, ami két hétre még azokat is a képernyő elé szegezheti, akiknek már undoruk van a kertévés realityktől.

Az Árulók első epizódja hétfő (09.23.) este látható az RTL műsorán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top