nlc.hu
Sztárok
Felakadtak a szemei, többször elájult Zsigmond Angi

Felakadtak a szemei, összehányta magát, remegett: rosszul lett Zsigmond Angi Ázsiában

Az éjszaka folyamán nagyon rosszul lett az Ázsia Expressz versenyzője, párja azonnal orvosért kiáltott.

Többször is elájult az Ázsia Expressz játékában az egyik éjszaka folyamán Zsigmond Angi, orvost kellett hívni hozzá. A sztárversenyzőt párja, Mészáros Bende próbálta meg felélesztgetni, aki nagyon megijedt attól, hogy párját felakadt szemekkel, eszméletlenül látta. 

Fotó: TV2

Fotó: TV2

„Elájultál többször, felakadt a szemed. Locsoltalak vízzel, én nagyon megijedtem, nyuszi” – mondta Anginak, majd folytatta: 

„Angival az történt, hogy 4-5 tájékán a kiáltására lettem figyelmes, elszaladtam a fürdőbe, és ott, a földön találtam, hófehéren. Sajnos mindenhonnan minden kijött belőle, tehát összehányta magát, remegett. Amikor felültettem, akkor így hátradöntötte a fejét, alig tudtam megfogni, és felakadt a szeme is. Szóltam egyből Barbiéknak, hogy azonnal hívják az orvost” – részletezte az eseményeket Bende, aki aznap este közös szálláson aludt Szuperák Barbiékkal, így nagy szerencséjükre az ő segítségükre is támaszkodhatott.

Azonnali ellátásra szorult

A kiérkező orvos fájdalomcsillapítót és görcsoldót adott a műsorban 39 kilóra lefogyott Anginak, aki az ellátásnak köszönhetően végül reggelre jobban lett annyira, hogy folytatni tudja a versenyt.

„Két ilyen selejtest, mint te meg én” – mondta barátnőjének Mészáros Bende, aki szintén nem száz százalékosan vágott bele a következő napba, ugyanis előző nap beleesett egy gödörbe, amitől szétnyílt a lábujján a bőr. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top