nlc.hu
Család
Rengeteg elfoglaltsága miatt büntetni kezdte fia Dér Henit

Rengeteg elfoglaltsága miatt büntetni kezdte fia Dér Henit

Az énekesnő kisfia eléggé nehezen viselte, hogy édesanyja nem tud annyi figyelmet fordítani rá, mint azt korábban megszokta.

Dér Heni naptárja nemigen volt üres az elmúlt időszakban. Amellett, hogy az énekesnő a Sztároxban is ringbe szállt, még az Árulók című sorozatban is helyet kapott. A sok felkérésnek való elégtétel azonban eléggé elvette az idejét a családi teendőktől, így kisfia eléggé megorrolt rá és büntetni kezdte. 

Fotó: Trenka Attila / Fotocntral

Fotó: Trenka Attila / Fotocntral

Amikor kilenc hónappal ezelőtt belevágott a Sztárboxra való kőkemény felkészülésbe, Heni még javában anyatejjel táplálta kislányát, Blankát. Az énekesnő mindent beleadott a felkészülésbe, azonban mégis alulmaradt a mérkőzésében Sápi Viviennel szemben. Ennek ellenére mégsem csalódott: hároméves kisfián, Bendegúzon ugyanis nagyon látta, hogy megszenvedi, hogy sokat van távol.

Az elmúlt kilenc hónapban ritka volt, hogy én vittem vagy hoztam őt az oviból, és az utóbbi időben már nem akart velem hazajönni. Így büntetett

– árulta el a Story-nak a kétgyermekes édesanya, akinek a család körüli teendőkben férje, Bakos Gergő segített. Végül azonban minden kesergés nélkül vette tudomásul, hogy most már hozhatja-viheti az oviba kisfiát.

“Annyira remélem, hogy odafut majd hozzám, ha meglát. Annyira nagyon hiányzik!” – vallotta meg.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top