nlc.hu
Család
Sallai Nóra viszonya a színészethez

Sallai Nóra megdöbbentő dolgot mondott balesete előtt

Sallai Nóra eltiltotta a színészettől saját gyerekeit.

A Jóban-Rosszban színésznője, Sallai Nóra és ötéves kisfia a múlt pénteken, Alsónémediben szenvedett súlyos autóbalesetet. Sallai Nóra fiatalon sportolónak készült, de egy betegség a művészpálya felé orientálta. A színésznő-édesanya egy 20 évvel ezelőtti interjúban így mesélt gyerekkori betegségéről a Debrecen Online-nak:

„Szülői “taszításra” lettem színész. Röplabdázónak álmodtam magam, esetleg kajakozónak, de egy gyerekkori betegségemmel megműtöttek. Abból a karrierből nagyon korán, ötévesen kizártam magam”

– mondta, hozzátéve: “ekkor jött az apai-anyai tanács: menjek szavaló- vagy prózamondó-versenyekre. (…) Az általános iskolában önbizalmat szereztem, a gimnáziumi magyar tanárnőmnek pedig azt köszönhetem, hogy beleszerelmesedtem a költészetbe. Bátran nekivágtam akármilyen versenynek”.

Sallai Nóra megdöbbentő dolgot mondott balesete előtt

2018-ban Sallai Nóra úgy gondolta,

hogy születendő gyermekét nem akarja a színészi pálya felé terelni: “Nemcsak az unokáim, hanem a gyerekeim elől is bármit (elrejtenék – a szerk.) ami vonzalmat ébreszthet bennük a színészet iránt. Nem szeretném, ha engem követve, a nyomdokaimon haladva választanák ezt a pályát. Önszántukból, a saját akaratukból, úgy más” – idézte a színésznő  szavait a Blikk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top