nlc.hu
Sztárok
Kustánczi Lia első tábora

Kustánczi Lia: „Jelenleg zéró időm van magamra, de ez nem baj”

Az üzletasszony sokat dolgozik és neveli a kisfiát, így jelenleg elég kedvés az énideje.

Kustánczi Lia idén áprilisban nyitotta meg családközpontú magánegészségügyi intézményét, amely azóta is folyamatosan fejlődik, új szolgáltatásokat nyújt, nemrég pedig sor került az első táborukra is.

„Egy olyan programot szerettünk volna létrehozni, ahol a családok mindenféle kompromisszum nélkül jól érezhetik magukat. Elsősorban olyan szülők és gyermekek vettek részt a táborban, akik nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem tudnak eljutni ilyen programokra. A rengeteg program mellett beiktattunk szűrővizsgálatokat is karitatív módon a szülők számára. Hosszútávú tervünk, hogy közösséget alkossunk, szeretnénk magunk mellett tudni azokat a családokat, akik a központ első napjától kezdve velünk vannak és együtt fejlődhetünk” – részletezte az nlc-nek Kustánczi Lia, aki kihangsúlyozta, ezeken a programokon kiemelt figyelmet kap az egészségmegőrzés és az életmódtanácsadás.  

Már több mint fél éve üzemel az üzletasszony magánegészségügyi központja, egyre többen ismerik meg a nevüket, és választják őket. Hamarosan egy nagyobb klinikával fuzionálnak majd, az egyesülés által pedig még nagyobb figyelmet szentelnek majd a meddőség elleni küzdelemre és a terhesgondozásra.

Kustánczi Lia

Fotó: Instagram

„Néha azért nehezen bírom”

„Erőltetett a tempó, folyamatosan fejlődünk, ez pedig rengeteg munkával jár, de nem panaszkodom, hiszen tudtam, mit vállalok, ráadásul mindezt olyan emberekért teszem, akik rendkívül hálásak ezért. Szerteágazó a szolgáltatáspalettánk, hat rendelőnk és egy mozgásstúdiónk van, de természetesen folyamatosan bővülünk. Azt gondolom, így lehet hatékonyan fenntartani egy vállalkozást – mondja Lia, majd hozzátette: – Néha azért nehezen bírom, de hiszek abban, hogy Isten mindenkire csak akkora terhet rak, amekkorát az adott személy elbír.”

Amellett, hogy kiváló üzletasszony, az életének a legfontosabb része a gyermeke, Beni, aki már egy ideje bölcsődébe jár. „A családtagjaink is sokat vigyáznak a kisfiamra, de van másik segítségem is, aki nélkül nem lenne ilyen olajozott a gépezet. Próbálom a délelőtti, bölcsiben töltött időszakra csoportosítani a teendőimet, de nyilván előfordul, hogy más időpontban is van dolgom, ilyenkor sokat segítenek a mellettem álló emberek.”

„Most nem én vagyok a prioritás”

A munka és az anyaság mellett jelenleg nem sok ideje van magára, de ezen a jövőben változtatni szeretne. „Most gyakorlatilag zéró időm van magamra, de hónapokkal ezelőtt megfogadtam, hogy edzeni eljárok és ezt azóta is tartom. Jelenleg nem én vagyok a prioritás az életemben, de ez nem gond számomra, eljön majd az én időm is.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top