Hamarosan a véghez érkezik az Ázsia Expressz ötödik évada, ahol elképesztő ügyességgel menetel előre Krausz Gábor és Mikes Anna párosa. Bár a feszített tempójú verseny alatt már több alkalommal is hallhattunk leginkább a sztárséf szájából erős kiborulásokat, végül mégis sikerült a döntőbe verekedniük magukat azelőtt, mielőtt a séf tényleg beváltotta volna többször tett kiborulásos ígéreteit arra, hogy fogja magát és egyszer csak hazamegy.
A csütörtöki adásban sajnos ismét borult a bili Gábornál, ugyanis többméteres papírsárkányt kellett tajvaniakkal mozgatniuk és menetelniük vele az egyik feladat szerint. A cölöpöket ledobva, felmérgesedve jelentette ki Gábor:
Most visszamegyünk a legelejére, mert valamelyik lerakta. Na jó, én most ezt elengedtem. Anyátokkal szórakozzatok, b*szd meg, leszarom! Hallod, életveszélyben…
– mondta kiborulva a séf, akibe párja, Anna próbált lelket önteni:
„Befejeztem, köszönöm szépen a lehetőséget” – mondta ismét egyik sokat ismételt mondatát Gábor, majd újra szitkozódni kezdett.
„Vége van” – hozta meg a döntést.
„Nincs vége!” – tette helyre Anna.
„Én befejeztem, én ezt nem csinálom” – fakadt ki még jobban.
„Nem!” – szögezte le Anna.
„Mondom, nem csinálom!” – makacskodott tovább.
Később Anna az alábbi szavakkal értékelte a szituációt:
Én azt érzem azoknál a helyzeteknél, amikor Gábornál elpattan a húr, hogy kell egy kontroll, az én vagyok. Van az a klasszikus mondás, hogy nem szavakkal, hanem tettekkel kell bizonyítani bármit