nlc.hu
Sztárok
Horváth Tomi szívfacsaró sorai koponyasérülése után

Horváth Tomi szívfacsaró sorai koponyasérülése után

Horváth Tomi hosszú percekig nem is látott rendesen, miután Sárközi Ákos technikai KO-val kiütötte őt a ringből. Az énekes most elárulta, mi történt vele utána.

Mint már korábban írtunk róla, mivel Miller Dávid a súlyos orrtörése miatt visszalépett, így Sárközi Ákos újra megmérkőzhetett Horváth Tomival a könnyűsúly kategória elődöntőjében, a cél a szuperdöntőbe jutás volt. A legutóbbi összecsapásukat az énekes nyerte, így a mostani meccsüket visszavágóként élhette meg a sztárséf, aki ezúttal sokkal magabiztosabban bokszolt, több erős ütést is bevitt.

Fotó: RTL

Fotó: RTL

Sárközi Ákos végül – a második menetben elején – technikai KO-val búcsúztatta Horváth Tomit, akit az egyik ütés a fülén ért, amikor a sztárséf “megsorozta”, ettől pedig alig bírt talpon maradni, majd feladta a küzdelmet. Azonnal megjelentek a ringben az orvosok, hogy felmérjék az állapotát. Percekig vizsgálták, az énekes sokáig fel sem bírt állni, az eredményhirdetésre is az edzőjére támaszkodva ment ki a ringsarokból.

Az, hogy mi történt a ringben való küzdelem után maga az énekes szólalt meg közösségi oldalán: 

A boksz ilyen. Egyszer fent, egyszer lent. Hálás vagyok a gyors és pontos orvosi ellátásért. CT, agyrázkódás, koponyasérülés.. A látásom elment a ringben. A jobb szemem hamar visszajött, de a bal az csak a traumatológián tisztult ki. Sok folyadék és pihenés… A fejemnél sokkal jobban fáj a szívem… Annyira szerettem volna folytatni..

– kezdte kiadni magából a gondolatait. 

Fotó: Trenka Attila / Fotocentral

Fotó: Trenka Attila / Fotocentral

„Ez az út nem most kezdődött, hanem hónapokkal ezelőtt. Az Érdi Box Klub tényleg olyan, mint a filmekben. Igazi szív van ott. Hosszasan írhatnám, de ezt érezni kell.. Fantasztikus a Dobrádi család. Összetartó, erős, csupaszív. Igazi bokszolókat nevelnek ki. Zsolti a nagybetűs edző, aki csak annyit mondott nekem miután fel kellett adnom, hogy: “Az egészséged mindennél fontosabb nekem”… Ma nem az én kezemet emelték magasra, de akkor is győztem. -25 kiló, egészséges életmód, fantasztikus embereket ismerhettem meg, új barátságokat kötöttem, és imádom a bokszot. Szóval ez az út nem ért véget. Megyünk tovább mert erős a lelkünk mint az acél.”

– folytatta bejegyzését, melyhez egy fotót is csatolt, amelyet ide kattintva lehet megtekinteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top