Lengyel Ferenc és Zöld Csaba Fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila színház
Milyen érzésekkel készülsz arra, hogy beállsz a Portugál előadásba?
Nagyon izgatott vagyok! A próba lehetőségei korlátozottak, így a Katona József Színházban 423 alkalommal játszott élményeimre kell hagyatkoznom. De ez az előadás most mégis más lesz, hiszen én rendeztem. Még izgalmasabb, hogy azt kell megvalósítanom, amit korábban én magam is számon kértem, és beállítottam Lukács Dániel számára, aki a Retek szerepét játssza.
Egyébként, hogyan talált rád a szerep annak idején?
A Katona József Színház tagjaként mindenki minden szerepet játszott, és akkor Lukáts Andor rendező úgy ítélte meg, hogy Retek szerepe nekem való. Számos katonatisztet, rendőrt, bűnözőt és más “rossz arcú” karaktert formáltam meg, ami természetesen adott volt számomra.
Mennyire érzed közel magadhoz a szerepedet?
Sem a rendező, sem én nem kedveljük azokat a skatulyákat, amelyekbe gyakran kényszerítik a színészeket. Sokkal inkább az a célunk, hogy az adott karakterből valódi embert formáljunk, és feltárjuk a személy sérülékenységét. Furcsa módon, a szerelem minden szálat mozgat a darabban. Masni (Kónya Merlin Renáta) is szerelmes lesz, de nem Retekbe, hanem Becébe (Lábodi Ádám). Bece igazából senkibe sem szerelmes, míg Retek reménytelenül beleszeret Masniba, aki viszont nem viszonozza az érzéseit. Reteknek azzal kell szembesülnie, hogy nem szeretik viszont, és ezt meg kell tanulnia feldolgozni. Nyilvánvalóan ettől válik dúvaddá, hiszen elutasították, és ráadásul a vetélytárs is megjelenik. Nagyon nehéz helyzetben van, ami miatt hülyeségeket beszél. Nem mondhatjuk róla, hogy egy művelt ember, de színészként az a feladatom, hogy ne játsszam butábban, mint ahogyan azt a karakter megköveteli. Nem az a célom, hogy karikatúrát alkossak, hanem egy valódi embert szeretnék megformálni.
Kónya Merlin Renáta és Lábodi Ádám Fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila színház
Voltál már olyan helyzetben, mint amiben Retek van?
Persze, előfordult, hogy olyan lányokba szerettem bele, akik nem szerettek viszont. Tulajdonképpen az utókor hálás lehet ezért, hiszen sok vers született a viszonzatlan szerelem témájában. Ennek ellenére, az ilyen érzések mindig fájdalmasak maradnak. A viszonzatlan szerelem sosem kellemes; az ember magával hordozza a sebeiket.
Melyik az a jelenet vagy szituáció a Portugál előadásban, amelyet különösen nagy kihívásnak érzel?
Minden jelenet az, különösen a kocsmai jelenetekben, ahol sokan vagyunk a színpadon. Itt különösen figyelni kell, és pontosan reagálni a kolléga végszavára, hogy azonnal rávágjuk a saját szövegünket. Folyamatosan résen kell lenni, hiszen ezek a jelenetek pulzáló, lüktető energiát igényelnek, főleg, ha hat szereplő van a színpadon. Reteknek olyan jelenetei is vannak, amikor sok időt tölt a színpadon, vagy bonyolult mozgásokkal kell megküzdenie.
Lengyel Ferenc Fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila színház
Miben látod a Portugál színpadi sikerének titkát? Miért lehet ennyire vonzó és népszerű a közönség körében?
Egressy Zoltán szövegei rendkívül tehetségesen megírtak, és különösen szeretem az ő gondolkodásmódját. Mindig a színész fejével gondolkodik, amikor egy darabot ír, figyelve arra, hogyan fog az adott szöveg hangzani, amikor valaki eljátssza. Talán még azt is megkockáztatom, hogy bizonyos szerepeket konkrét hangok alapján ír, mintha a fejében megszólalna egy-egy karakter, akit így formál meg. Ez teszi a műveit nemcsak tehetségessé, hanem egyedivé is. Különleges humora van, amely emlékeztet minket az élet elesett, ügyetlen figuráira, ugyanakkor tele van finom poénokkal. Van benne egyfajta csehovi melankólia is – Masni például a falusi kocsma világába zárva álmodozik az elvágyódásról, mint a Három nővér, de sosem sikerül neki kitörnie. Az én értelmezésem szerint, bár Masninak nem sikerült kitörnie, cserébe megmaradt számára a falu, ahol szeretik őt, és ő is szereti a falusiakat. Ezek az emberek esetlenek, sajnálnivalók, mégis tiszta lelkűek és derűsek – és végső soron ez az élet. Ezt kell eljátszani: hogy itt vagyunk, létezünk, és bár az élet bonyolult és kiszámíthatatlan, a vidámság az, ami igazán fontos.
Hogyan látod, hogyan alakult és változott a karriered az elmúlt években?
A televíziós sorozatokat leszámítva – például a Drága Örökösöket, amelyet hat évadon keresztül forgattam – az utóbbi tíz évben leginkább a színházban tevékenykedem, főleg rendezőként. Inkább úgy fogalmaznék, hogy színházi ember vagyok, akit a színház minden apró részlete érdekel és lenyűgöz. Szenvedéllyel szeretem ezt a világot, és ha nem hangzik nagyképűen, 60 év után elmondhatom, hogy ismerem is a színház minden zegzugát.
Az interjút készítette: Boros Norina
