nlc.hu
Tuti Tippek
Céges karácsonyi útmutató

Céges karácsonyi útmutató

A karácsonyt ma már nem csak szûk családi körben ünnepeljük, a legtöbb munkahelyen odafigyelnek arra, hogy az évet karácsonyi bulival fejezzék be.

A dolgozók örülnek az ingyen kajának, ingyen piának és a feszes munka melletti lazítás lehetőségének, a cégek vezetői pedig elégedettek, hogy tettek valamit a belső kommunikáció fejlesztéséért. Az már csak a munkatársak viselkedésétől függ, hogy a belső kommunikáció fejlesztése után be mernek-e menni még dolgozni.






A cég és a karácsonyi buli

A december a céges karácsonyi bulik időszaka. Menedzsment- és anyagi keret-függő, hogy ezt milyen körülmények között teremtik meg. Van olyan cég, aki nem sajnálja a pénzt egy-egy nagyobb, elegáns terem vagy étterem kibérelésére, általában svédasztalos vacsorával. A menetrend nagyjából mindenhol azonos: a cégvezető röviden értékeli a vállalat éves teljesítményét, megköszöni a munkatársak közreműködését, majd jöhet a pezsgős köszöntő, a vacsora elfogyasztása, vendégelőadók, koncertek és következik maga a buli. A spórolósabb vagy kisebb költségvetésű cégek inkább „otthon maradnak”, és a munkahely csendesebb szegletében félrehúzódva szolidan ünnepelnek. Ilyenkor nem ritka az alkalmazottak által elkészített, piknik alapon, otthonról hozott házi fogások feltálalása.





A jobb módú vállalatok gondoskodnak arról, hogy valami meglepetés-ajándékkal köszönjék meg dolgozóik éves munkáját. (Egy hatalmas, díszes, illatos – esetleg a cég emblémájával ellátott – gyertya, egy könyv vagy karácsonyfadísz általában megfelel erre a célra.) Ám feszültséget okozhat, ha az ajándékozást a dolgozóknak is viszonozni kell, még az általános iskolából örökölt névkihúzós módszer révén. Ez különösen akkor kellemetlen, ha nagyobb létszámot mozgató vállalatról van szó, és ha a kiválasztottal nem vagyunk közvetlen munkakapcsolatban, és a többéves kollegális viszony ellenére sem váltottunk még egyetlen szót sem vele. Azért valamilyen semleges ajándék itt is beválhat: karácsonyfadísz, bögre, gyertya, bonbon, stb. De a lelkiismeretes kollegák megkörnyékezhetik az illető közvetlen munkatársait is puhatolózás céljából.

A hangulat felügyeletét általában a HR-csapat végzi (ha már a tréningeknél is olyan jól beváltak), vagy az ügyvezető asszisztense (ő amúgy is sokat nyüzsög, és a főnök kívánságait maximálisan figyelembe tudja venni), esetleg a marketing osztály (nekik meg ez már úgy is a vérükben van). Mázlink van, ha a főszervezőnek van érzéke és gyakorlata a rendezvényszervezéshez, fogadások előkészítéséhez, és pechünk, ha túl komolyan veszi feladatát, és a bulin is dolgozni akar, munkatársait csapatépítő játékokkal, karaoki-bajnoksággal, egyéni szereplési lehetőségekkel riogatja.


Az ügyfél és a karácsonyi buli

Sok vállalat megpróbálja összekötni a kellemest a hasznossal, és a céges karácsonyi bulira – “ha már költség, legyen benne üzlet is” alapon – meghívja kiemelt ügyfeleit is (ők már amúgy is a csapat tagjai, főleg, ha mélyen belenyúlnak a pénztárcájukba). Egy-egy jelentősebb ajándék átadásával, gáláns vacsorával ápolhatjuk velük a munkakapcsolatot ezen az estén. Azonban folyamatosan figyelni kell rájuk, és törődni velük, nehogy magányosan álldogáló vagy üldögélő „majomszigetet” alkotó, unatkozó csoport váljon belőlük.


A dolgozók és a karácsonyi buli





Valószínűleg a fejvadászok etikai kódexében más elképzelés vonatkozik a karácsonyi partik viselkedési szabályzatára, mint a dolgozók fejében. Általában minden, ami hivatalosan nem illik, itt megtörténik, és minden pletyka, amit év közben hallottunk, beigazolódik. Sokan ugyanis a céges bulit arra használják fel, hogy kiengedjék a gőzt. A legtöbben nem akarnak ugyanis tudomást venni arról, hogy a céges buli egy hivatalos rendezvény. A nők hajlamosabbak – főleg a szinglik, és a vállalat önkreált vagy valós szexbombái – arra, hogy többet mutassanak magukból: miniszoknya, átlátszó vagy mélyen dekoltált blúz, testrefeszülő kisestélyi, amihez laza viselkedést társítanak. Valószínűleg az ilyenkor osztogatott ingyen alkohol is segít a gátlások oldásában, a megszokott formális viselkedés áthágásában.

De nem biztos, hogy az alkoholmámor hatására mondott vélemény holnap is olyan vagány dolognak tűnik majd. Mint ahogyan az sem biztos, hogy az este még jópofa, kedvesen közvetlen menedzser másnap is haverkodik velünk. Ne feledjük, hogy a legtöbb munkatárs és kolléga nem egyenlő a baráti társaságunkkal. Persze azért karót nyelve sem szabad rontani a többiek hangulatát. Valahogy mind az öltözködésben, mind a viselkedésben és az elfogyasztott borospoharak számában meg kell találni az arany középutat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top