Hivatalosan ugyan még nem zárult le Peller Anna és volt férje, Lukács Miki válása, de úgy tűnik, hogy már mindkettőjükre újra rátalált a szerelem.
A Blikk információi szerint Peller Anna új szerelmese nem más, mint a Budapesti Operettszínházban dolgozó, a színésznőnél 11 évvel fiatalabb Lenchés Márton, rendezőasszisztens.
Jobb dolog nem is történhetett volna Peller Annával, mint hogy új életet tudott kezdeni. Marcival ugyanis nagyon egymásra találtak, szinte hihetetlen, mennyire összeillenek… mint a borsó, meg a héja. Eleinte még óvatosak voltak, ami érthető is, hiszen Anna szeretett volna megbizonyosodni arról, valóban komoly kapcsolat lehet az ismerkedésből, így nagyon kevesen tudtak arról, hogy elkezdtek közeledni egymáshoz, sőt, össze is jöttek
– árulta el a lapnak egy ismerős.
A hírt egyelőre sem Peller Anna, sem pedig Lenchés Márton nem erősítették meg.
Lukács Miki és új párja már babát várnak. A 45 éves műsorvezető a Palikék Világa Ilyen az élet című műsorában beszélt először arról, hogyan élte meg, hogy ilyen gyorsan jött náluk a közös gyerek.
“Gyorsan jött a baba, de ez nem feltétlenül baj. Azt gondolom, bár ő 32 esztendős, de a koránál jóval előrébb tart, a korabeli emberek, hölgyek vagy akár fiúk gondolkodásmódjánál is jóval érettebb vagy tapasztaltabb” – mondta el a jóval fiatal párjáról Lukács Miki.