nlc.hu
Szabadidő
Zajos siker: Két férfi tangózott egymással a Dancing with the Starsban

Forradalmi tánccal döbbentett meg mindenkit a Dancing with the Stars

Erre senki nem számított...

Felrúgta a nemi rutint az amerikai Dancing With the Stars 33. évadának fináléja november végén. És a legizgalmasabb, hogy miközben forradalomként tekintünk az este legzajosabb sikert arató fellépésére, valójában több száz évvel ezelőttre nyúlik vissza eredete.

Két férfi közös tangója vett le mindenkit a lábáról

Különleges pillanatokat és fellépést tartogatott a Dancing with the Stars amerikai évada. Két korábbi versenyző táncolt egymással, melyben önmagában még nem is lenne semmi váratlan, ha nem volnának mindketten férfiak, akik ráadásul még heteroszexuálisak is.

Derek Hough, a korábbi évadok többszörös győztese, idén pedig a zsűri tagjai között foglalt helyet. Felesége szintén táncos, tavaly házasodtak össze. Mark Ballas háromszor vihette haza a trófeát és 15 éven át volt résztvevője a műsornak, míg tavaly be nem jelentette, hogy visszavonul. Tavaly novemberben hozta világra felesége első gyermeküket, idén ő is zsűritagként tért vissza. Kollegális kapcsolaton túl pedig nagy múltra visszatekintő, több évtizedes, szoros barátság is összeköti őket: már gyerekként együtt edzettek és táncoltak.

“A tánc művészet, amely mindenféle nemi határt átléphet”

“Azt gondolhatnád, hogy az argentin tangó nagyon szexi, bensőséges tánc egy férfi és egy nő között, de most két férfi táncolja” – fogalmazott Mark Ballas, aki azt is elmondta, miért éppen egymással léptek fel. “A célunk az, hogy bemutassuk a férfiak közötti tánc eredetét, és egyúttal megmutassuk, hogy a tánc nem ismer határokat, sem a nemek, sem a szerepek terén” – fejtette ki. Derek Hough pedig hozzáfűzte: 

Azt szeretnénk, hogy az emberek lássák, hogy a tánc művészet, amely mindenféle nemi határt átléphet, és mindenki számára kifejező eszközként szolgálhat.

És bár az üzenet kimondottan nemes, extra hátteret ad az eseménynek, mennyire formabontónak tűnik valami, ami több száz évvel ezelőtt teljesen elfogadottnak minősült. Anélkül, hogy bárki ítélkezett vagy megjegyzéseket tett volna rá.

Már a 19. században is egymással táncoltak a férfiak

Az argentin tangó eredete a 19. század végére tehető. Valóban férfiak táncolták gyakran egymás között Buenos Aires szegénynegyedeiben, és messze nem amiatt, hogy a táncban elsöpörjék a nemi szerepeket. Főleg nem szexuális értelemben. Az okok ennél jóval prózaibbak voltak: sokkal alacsonyabb volt a közösségekben a nők száma, mint a férfiaké, ráadásul az argentin tangó akkoriban határozottan férfias táncnak számított.

Sőt eredendően szoros kapcsolatban állt a férfiak közötti rivalizálással, versengéssel és az egymás iránti tisztelet kifejezésével is. A női szereplők valójában jóval később, a 20. század elején kezdtek csak dominálni, amikor a társadalmi elvárások szerinti férfi és nő közötti kapcsolatot is elkezdte szimbolizálni.

Csak a 20. században vált hangsúlyossá az argentin tangóban a nő szerepe is (Fotó: GettyImages)

Csak a 20. században vált hangsúlyossá az argentin tangóban a nő szerepe is (Fotó: GettyImages)

Mindezek ellenére természetesen a mostani előadás sem maradt negatív visszhang nélkül. A rengeteg komment között felbukkantak a kritikus hangok, a rosszalló és ítélkező megjegyzések, ahogyan azok a kommentelők is, akik a látottakat coming outnak tekintik. Igaz, ők maradtak jelentős kisebbségben a nagyrészt elismerő és a tánc szépségét ünneplő vélemények között.

A korábbi határokat is átformálta

Eddig két alkalommal lépett színpadra azonos nemű pár a műsorban. 2016-ban Nyle DiMarco és Keo Motsepe táncolt egymással, 2021-ben pedig JoJo Siwa és Jenna Johson. Nagy különbség azonban, hogy Jenna Johnson nem sokkal a verseny kezdete előtt vállalta fel nyíltan, hogy nő létére nőt szeret, Nyle DiMarco pedig évek óta aktívan harcol az LMBTQ közösség jogaiért.

Nem úgy, mint a mostani fellépők, akik ezúttal valóban minden személyes érintettség nélkül söpörte le a terítékről, hogy a táncnak szükségszerűen össze kell kapcsolódni bármiféle nemi szereppel vagy szexuális irányultsággal. Izgalmas kérdés, hogy ezzel valóban sikerült-e céljuknak megfelelően új irányvonalakat kijelölni a műsor elkövetkező történetéhez.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top