nlc.hu
Ezo
A Vízöntõ szerelmi élete

A Vízöntõ szerelmi élete

Lelkükben erõteljesen munkál a vágy, hogy szabadnak és függetlennek tudhassák magukat. Az õ esetükben azt a bizonyos pórázt elfelejthetjük, s ez nemcsak a rövid pórázra vonatkozik, hanem hosszabb verziójára is.




Egyiket sem fogják megtűrni, ők mindig megköthetetlenek maradnak. Ez nem jelenti azt, hogy nem képesek a kötődésre, az elköteleződésre. De mindezt szabad akaratukból, önszántukból teszik meg, s szorosságát, idejét is maguk szabják meg. Általában akkor van vége egy kapcsolatnak az esetükben, amikor az említett „póráz” megjelenik a kapcsolatban, bezárva érzik magukat. Ebben a pillanatban ütnek, vágnak, s minden módon megpróbálnak szabadulni a kötelékektől. Azonban, ha azt sugározzuk feléjük, hogy nem tartjuk vissza őket, szabadon élhetnek mellettünk, akkor maradni is fognak, s többé-kevésbé még be is tartják a szabályokat.


Azért nem lehetetlen olyan kötődési formát megvalósítani egy kapcsolatban, amely nagyon is megfelel egy Vízöntő típusú ember számára. Az ilyen, számukra ideális kapcsolatok autonóm minőségűek, s jellemző rájuk, hogy elkötelezettek, ám megtarthatják benne baráti kapcsolataikat, kedvteléseiket. Nem is beszélve arról, hogy az ilyen, ideális kapcsolatban jut idő számukra önmaguknak is, teret és időt nyernek arra, hogy önmagukkal is foglalkozhassanak egy kicsit. Vízöntő szerelmünknek éreznie kell azt a tényt, hogy ő tökéletes és egész önmagában is, s nincs szüksége arra, hogy velünk szimbiózisban éljen. Vagyis: velünk van, de csak azért, mert egyszerűen kedvét leli ebben.


Még ideális esetben is előfordulhat, hogy Vízöntő kedvesünk úgy érzi, hogy neki most mennie kell, s tapasztalnia, megélnie azt, hogy kívülálló, vagy egyszerűen csak más, mint a többiek. Ilyenkor meglehet, hogy elmegy egy időre, de lehetőség szerint visszatér majd, – ha csak nem csukjuk be előtte bosszúból az ajtót. Más formában is megnyilvánulhat ez a mehetnék: lehet, hogy kedvesünk hétvégenként sárkányrepülőzni megy, vagy éppen siklóernyőzni fog.


A lényeg: tudnunk kell azt, hogy szüksége van ezekre a kedvtelésekre, s éppen azét, hogy önnön szabadságát átérezze. Ha „féltékenykedni” fogunk hobbijára, annak a kapcsolat fogja kárát látni , s persze előbb-utóbb vége lesz. Ilyenkor a legrosszabb, ha azzal kínozzuk önmagunkat, hogy azt mondogatjuk magunkban, hogy a hobbija fontosabb, mint mi, hiszen képes tőlünk távol tölteni a hétvégéket, szabadidejét. Kedvesünk különlegessége szexuális téren is megnyilvánulhat, hiszen lehetnek egészen szokatlan, extrém ötletei is ezen a területen. Meglehet, hogy ezek számára egészen természetesek, minket, pedig rosszallással töltenek el. Amennyiben lelkünk nem tiltakozik ellene, engedjünk „hóbortjainak” ezen a területen is, de csak addig a határig, amíg nekünk is kedvünkre van. Emellett feladatunk lehet, hogy megismertessük őt az érzelmek mélységével, hiszen elsősorban értelmi szinten van jelen a világban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top