A megfázás és az influenza szezon kellős közepén járunk, a vírus A-típusának örökítőanyag mennyisége december végén már a kimutatási határ felett volt. Mivel a betegség cseppfertőzéssel terjed, ezért óhatatlanul benne van sajnos a pakliban, hogy belebotlunk a vírusba, az ugyanis órákig képes akár fertőzni, sőt, a ruhán is megmarad.
„A ruházat porózus, ezért lényegében szilárd Petri-csésze. – mondta Jason Tetro mikrobiológus a HuffPostnak, akit The Germ Guy-ként is ismer a nagyközönség. – Bármi, ami érintkezésbe kerül a ruháiddal, hozzáragad.” Tetro elmondta, hogy nem csak akkor van probléma, ha valaki rátüsszent vagy ráköhög a ruhánkra – ami valljuk be, amúgy is eléggé életidegen szituáció lenne –, hanem bármilyen térben, ugyanis a kórokozó a levegőből is képes megtapadni a szöveten.
Csak óvatosan
Ha nedvesség kerül a ruhákra – például megizzadunk – a kórokozók megakadhatnak a szövetszálak rostjain. Ettől önmagában még nem valószínű, hogy betegek leszünk, ugyanakkor azzal, ha a szövetet megrázzuk, és azzal ismét a levegőbe juttatjuk a vírusokat, és belélegezhetjük azokat.
Ha a szövet száraz, akkor ez sem jelent akkora kockázatot, mert a baktériumok valószínűleg a szöveten maradnak. Viszont, ha az anyag egy kicsit nedves akkor a kórokozók potenciálisan a levegőbe, vagy az ujjainkra kerülhetnek, és akkor az orrunk és a szánk érintésével könnyen a szervezetbe juthatnak.
Bár egyes baktériumok és gombák akár 90(!) napig is képesek életben maradni a szöveten, a vírusok lényegesen kevesebb ideig élnek. A légúti vírusok, mint amilyen az influenza, a COVID vagy RSV 8-12 óráig képesek fertőzni – ehhez azonban a szükséges egy minimális dózis.
Kis módosítás, nagy egészség
Bár az, hogy a szövetről ránk kerüljön a kórokozó, tényleg soktényezős, a következő mosási tippek ártani nem ártanak. Mi több, kifejezetten hasznosak, ha nemcsak a megelőzésben, de a betegség utáni időszakban is, hogy ne fertőződjünk újra.
A legjobb a ruhákat, ágyneműket, sapkát-sálat 60 fokon átmosni, mert a meleg elpusztítja a mikrobákat. Nyilván érdemes arra figyelni, hogy azok a kényesebb darabok, amik nem bírják a 60 fokot, azok ne kerüljenek be ebbe a kupacba. Amennyiben van szárítód, azt is ajánlott bevetni, szintén a forró levegő miatt, ami segít a fertőtlenítésben.
Tetro szerint az olyan mosószer, amiben lipáz található lehet a legjobb barátunk, ezek ugyanis lebontják a mikrobákat. Emellett még a hidrogén-peroxid oldat is jó ötlet lehet, ezt azonban kizárólag fehér ruhákon használjuk, mert könnyen kiveheti a szövet színét.
Fotó: Depositphotos