nlc.hu
Szabadidő
Idõutazás a szivarfüst szigetén

Idõutazás a szivarfüst szigetén

Minden konkrét indok nélkül egyszerûen úgy éreztem, hogy látnom kell Kubát, de nem a turistacsalogató, hanem az igazi arcát. Hirtelen felindulásból vettem egy repülõjegyet, majd egy hét múlva egyedül, különösebb tervek nélkül megérkeztem a fülledten forró szigetre.





Vedd fel a ritmust!

All-inclusive szállodák védettségéből nemigen lehet közel kerülni a valódi Kubához, ezért magánszállásokon, családoknál lakom, bármerre is megyek – beleszámolva szomszédaikat és barátaikat, ez alkalmanként mintegy tíz új ismerőst jelent. Európai szemmel a kubaiak kissé túláradóan közvetlenek, de annyira nyitott, érdeklődő és barátságos emberek, hogy nagy hibát követ el, aki nem beszélget velük minél többet. Hallok persze sok történetet kirabolt turistákról és lenyúlásokról, ezekre biztos nem árt felkészülni, de ha egy magányosan utazó szőke nő el tudja kerülni az ilyeneket, akkor másnak is sikerülhet.

Aki igazán jól szeretné érezni magát, annak nem kell mást tennie, mint felvenni a ritmust – ez Kubában a salsára és az életre egyaránt igaz. Alapszabály, hogy semmit nem kell elsietni, és minden ráér, ami nem fontos, mert előbb az élet tényleg fontos dolgainak kell helyet adni: udvarlásnak, beszélgetésnek, naplementének, zenélésnek, táncnak és ilyesmiknek – ezek sose várhatnak holnapig.


Mi amor

Kubát receptre kéne felírni az önbizalomhiányos nőknek – amíg egyedül sétálok, folyamatos füttykoncert kísér, kétlépésenként ajánlkoznak fiúk és férfiak a kíséretemre, és ugyanígy jár minden, látszólag facér lány. Lehengerlő vehemenciával tudnak udvarolni és szerelmet vallani, és ez akkor is jólesik, ha az ember nem kíván azzal a – szerintük – kihagyhatatlan lehetőséggel élni, hogy testközelből megismerjen egy igazi latin szeretőt. Fel nem foghatják, hogy a buta európaiak miért vesztegetnek el heteket-hónapokat úgynevezett ismerkedésre, ahelyett, hogy a mának élnének és engednének vágyaiknak. Lenne mit tanulni az itteni nőktől is: senkinek nem okoz frusztrációt a koffernyi fenék vagy a tekintélyes méretű has, ezekkel együtt igazi, vonzó, belülről sugárzó nő mindegyikük, háromtól kilencvenéves korig.






La Habana

Egész Kubában talán a bájosan lepukkant fővárosban érzem úgy a leginkább, hogy több évtizedet visszaléptem az időben. Látszik a szegénység, omladoznak a házak, mégis könnyen el lehet képzelni az 1956 előtti fénykort. Az egyetlen igazi negatívum a nagy melegben, hogy az Atlanti-óceánnál fekvő Havanna sok-sok kilométernyi partján nincs hagyományos értelemben vett strand, bár a helyi gyerekek vígan lubickolnak a sziklák között a hosszú Malecón-sétány mentén.

Az úgynevezett látványosságok közül a legszebb a Capitolio épülete, amely magában rejti a világ harmadik legmagasabb bronzszobrát, valamint a padlóba építve a kubai nulladik kilométert jelző gyémántot, és szintén megér egy kis nézelődést a kiváló történelmi összefoglalást nyújtó Forradalmi Múzeum, ahol a fontosabb hősöknek még a zokniját és szemüvegét is vitrinekben őrzik.






Mégis érdekesebb a múzeumoknál az utcán zajló élet: a szakadt Ladák és a jó állapotú veterán amerikai autók mellett vasdoronggal formatervezett, púpos buszok (melyek neve teve, azaz camello) pöfögnek, az Óvárosban a fakockákkal burkolt téren régi könyvek és modern kubai festmények közt bámészkodok, szivarsodrókkal a gyárakon kívül is találkozom, egy parkban dominócsatákhoz kibicelek, egy másikban közös papírtölcsérből eszegetem a mogyorót egy bácsival. Egyik este kultúrházba megyek: a bérház pergő vakolatú udvarán legyezős öreg hölgyekkel, elmaradhatatlan szivarfüstben nézem végig az énekes, táncos, szavalós, divatbemutatós egyveleget, és közben nem vágyom a Tropicana bár csillogására.

Folytatjuk!

Fotók:
Laczko Denise

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top