nlc.hu
Trend

Ezzel a frizurával sokkal többen hívnak randira

Egy kísérletből kiderült, hogy a férfiak a göndör vagy az egyenes hajat találják-e vonzóbbnak.
Egyenes és göndör haj

Egy 23 éves brit tiktokker, Abby, aki természetes göndör hajkoronával rendelkezik, kísérletet végzett, arra volt ugyanis kíváncsi, hogy a férfiaknak göndör tincsekkel vagy egyenes hajjal tetszik-e jobban. A Hinge randiappon két profilt hozott létre, az egyikre olyan fotókat töltött fel, melyeken göndör hajjal látható, a másikra pedig kizárólag olyanokat, amelyeken egyenesített frizurát visel, hogy kiderítse. Az eredmény egyértelmű volt: az egyenes hajjal készült fotókat tartalmazó profil iránt számottevő mértékben, egészen pontosan 142 százalékkal nagyobb érdeklődés mutatkozott. Ugyanezt pedig a való életben is tapasztalta.

„Amikor kiegyenesítem a hajam, úgy érzem, ez szinte garancia arra, hogy több figyelmet kapok majd a férfiaktól” – mondta a fiatal nő. 

Egy másik tartalomgyártó, Elizabeth McGovern ugyancsak hasonlókat tapasztalt. Mindössze 5 másodperces videójában, mely már 12 millió megtekintés fölött jár, erre hívta fel a figyelmet.

„Észreveszem a különbséget a figyelemben, amikor természetes hajam viselem, különösen, ha bulizni megyek” – fogalmazott a 22 éves New York-i tiktokker. Miközben úgy érzékeli, hogy a férfiakat taszítja a göndör haj, más nőktől viszont annál több elismerő megjegyzést kap és gyakran beszélgetéseket is elindít olyanokkal, akik szintén természetes göndör hajat viselnek. 

Elizabeth 12 éves kora óta egyenesíti a haját és erre több oka is van. „Minden alkalommal bókokat kapok, amikor kiegyenesítem a hajam, ami azt hiszem, tudat alatt elbizonytalanított, és meggátolt abban, hogy felvállaljam természetes hajam.” 

Hozzátette: nem csupán azért szereti vasalni a haját, mert úgy jobban tetszik a férfiaknak, de úgy érzi, az egyenes haj sokkal rendezettebbnek is tűnik és emiatt ilyen frizurával magabiztosabbnak is érzi magát. 

via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top