nlc.hu
Aktuális

Tömegek imádkoznak Ferenc pápáért – galéria

A légúti és veseproblémákkal küzdő Ferenc pápa kritikus állapotban van, tömegek imádkoznak a gyógyulásáért.

Világszerte imákat és istentiszteleteket tartanak a nagybeteg Ferenc pápa támogatására. A Vatikánban a Szent Péter téren gyűltek össze az emberek közös imádkozásra, emellett a

pápát kezelő római Gemelli kórház

mellett is sokan gyűltek össze, hogy imával és virágokkal fejezzék ki szeretetüket és tiszteletüket a pápa iránt. Buenos Aires érseke, Jorge Garcia Cuerva szintén misézett Ferenc pápa egészségéért. Ferenc pápa 1998-tól volt az argentin főváros érseke.

Nő imádkozik a Gemelli kórház előtt Ferenc pápáért.
Rómában élő vietnámi keresztények is imádkoznak Ferencért
Pietro Parolin, a Vatikán bíboros külügyminisztere rózsafüzér-imádságot vezet
Nő morzsolja rózsafüzérét a Szent Péter téri közös ima előtt
Róma, Szent Péter bazilika előtt imádkozó emberek
9 fotó

Jorge Garcia Cuerva így fohászkodott: „Ferencnek szüksége van arra, hogy imádkozzunk érte” Az argentínai misén tömegek vettek részt február 24-én.

Ferenc pápa szervezete további javulást mutatott

február 26-án – közölte a Vatikán. A Szentszék közleményében arra is figyelmeztetett, hogy a 88 éves tüdőgyulladással küzdő Ferenc számára „a prognózis továbbra is kérdéses”.

A 88 éves Ferenc lassan két hete fekszik a Gemelli kórházban, ez pápasága leghosszabb kórházi tartózkodása.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top