nlc.hu
TV-sztárok

Rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára

Új párjáról mesélt a társkereső műsor elvált felesége.
Gál Boglárka

A Házasság első látásra első évada ugyan Bogi (Gál Boglárka) és Geri (Szandavári Gergő) számára nem hozott szerelmet, de 3 hónapja, amikor a legkevésbé számított rá, mégis bekopogtatott az egykori feleség életébe. Éppen, amikor a legkevésbé számított rá, akkor talált rá a Nagy Ő.

Elárulta a Borsnak, a magánélete fenekestül felfordult. „Egyikünk sem úgy tervezte, hogy konkrétan kapcsolatot keres, de annyira egyértelmű volt az egész, és persze most is az, hogy nem tudtunk neki ellenállni” – mesélte boldogan Bogi.

Bogi a Házasság első látásra című műsorban, 2023-ban:

10 fotó

… és most:

Nem gondolom, hogy valaha is éreztem ilyet, vagy így megadtam volna magam egy férfinak. (…) Most szinte az egész életemet ő tölti ki” – vallotta be a társkereső műsor sztárja.

Arról is beszélt a bulvárlapnak, hogy önfejlesztés terén is komoly céljai voltak, ebben az új párja is segíti. „Mindent meg tudunk beszélni nyugodt fejjel” – magyarázta Bogi, akinek a reality-ben is jelentkező kontrollmániája már a múlté, mivel – mint mondja – új kedvese mellette teljesen el tudja magát engedni.

Ez is érdekelhet Horváth Éva Megnézem

Bogi és Geri kapcsolata amúgy egy cseppet sem alakult felhőtlenül a Házasság első látásra című műsorban. Bogi már a lagzin is forgatta a szemeit, majd a nászút során is kiakadt, nem sokkal később pedig egyenesen veszekedésig fajult a vita, amely során végképp egyértelművé vált, hogy teljesen elbeszélnek egymás mellett. Geri pedig egyenesen odáig jutott, hogy már barátkozni sem akar a lánnyal, mert úgy érezte, hiába próbál nyitni és ismerkedni, csak szapulást kap viszonzásként. Ezek után már lehetett számítani rá, hogy nehéz lesz boldog házassággá formálni a kapcsolatot. Boginak egyébként a nézők durva megjegyzéseivel, bántó hozzászólásaival is fájó volt szembesülnie: „Volt olyan, hogy egy napig magzatpózban sírtam, mert rettentő rosszul viseltem azt, hogy én magam is valahol igazat adtam a kommentelőknek, így egyre nagyobb és nagyobb lett bennem a szégyenérzet”.

Kiemelt fotó: Sajtószoba

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top