nlc.hu
TV-sztárok

Így hálózta be az áldozatait az Észbontókban feltűnt sorozatgyilkos

Ijesztő, ami kiderült a Viasat3 egykori sztárjáról.
Zsólyomi Zsolt, forrás: YouTube / CBS Miami - videó

Megdöbbentő, új fejleményre derült fény a Miamiban gyilkoló magyar sorozatgyilkos, Zsólyomi Zsolt ügyében. Úgy tudni, még a saját szeretőjével is végzett – írja a Bors.

A Viasaton futó Észbontókban feltűnt fiatalember Miami melegbárjaiba járt, ahol idős, rokkant, kiszolgáltatott és védekezésre képtelen férfiakkal ismerkedett meg, hogy náluk lakhasson, illetve kihasználhassa őket. Kiderült, hogy az első áldozatához, a 66 éves Carlos Alonso Villaquiranthoz – akinek a jobb lábát térd alatt amputálták – romantikus érzelmi szálak is fűzték. A 2024 novemberében bekövetkezett meggyilkolásáig – amikor is egy kád vízbe fojtotta – többször megverte és kirabolta őt. 

A második áldozatát, a 71 éves Rodolfo Fernandez de Velascót is szintén egy melegbárban ismerte meg, vele az autójában végzett. Őt szintén megfojtotta a Pest vármegyei Pándról származó, 26 éves férfi.

Zsólyomi amúgy 2022-ben érkezett az USA-ba, vélhetően a magyarországi felelősségre vonás elől menekült el, mivel itthon börtön fenyegette lopás, csalás és garázdaság miatt. 2024-ben egy rablás miatt ki akarták toloncolni, ő azonban nevet változtatott, majd véres ámokfutásba kezdett. A kezéhez legalább két gyilkosság vére tapad, de a Miami rendőrség nem zárja ki, hogy vannak további áldozatok is.

Amúgy Rónai Péter, a magyar származású, amerikai sztárügyvéd szerint elkerülheti a kivégzést Zsólyomi. A tettéért egy új törvény szerint automatikusan halálbüntetés járna, de lehet, hogy életfogytiglannal is megússza. 

Zsólyomi édesanyja pár napja megszólalt az ügyről, megtörten nyilatkozott, szeretné még utoljára látni a fiát: „Tizennyolc éves korában elköltözött itthonról, azóta nem tudtam kordában tartani, a fene nagy szabadság elvette az eszét. A haveroknál, a nőinél lakott, volt, hogy nem is tudtam, merre jár éppen. Sajnos a tények azt mutatják, hogy Zsolt kegyetlen tettekre volt képes. Tudom, hogy ez nem az én bűnöm, semmi közöm hozzá, de akkor is, a gyilkosságokkal engem is megbélyegzett a fiam. (…) Szeretnék kijutni hozzá, a szemébe nézni, elköszönni tőle. (…) Elfogadtam, hogy a fiamat el kell engednem, mélyen elítélem azért, amit tett.”

Kiemelt fotó forrása: YouTube / CBS Miami – videó

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top