nlc.hu
Szabadidő

Gigahosszú lesz az Avatar 3. epizódja

Jócskán túlteljesíti az első két Avatar-filmet is.

A decemberben megjelenő Avatar: Tűz és hamu lesz a filmsorozat eddigi leghosszabb epizódja – jelentette be James Cameron, a film rendezője.

Az Oscar-díjas filmrendező előző Avatar-filmje, a 2022-ben bemutatott A víz útja 3 óra 12 perces volt. A tervek szerint a december 19-től forgalmazásba kerülő Avatar: Tűz és hamu ennél is hosszabb lesz valamivel – írja az MTI.

„A víz útja visszatekintve „úgy haladt, mint egy gyorsvonat, és nem mélyedtünk el eléggé a karakterekben” – nyilatkozta a rendező, hozzáfűzve, hogy ezen akart változtatni. A szereplők karakterének mélyebb ábrázolásához Cameron és forgatókönyvírói a személyes élményeikhez folyamodtak. „Ezek a karakterek a mi ötvözeteink, a gyerekkorunk, a szülői szerepünk, a hibák, amiket elkövettünk és valószínűleg bizonyos mértékig még mindig elkövetünk szülőként” – közölte Cameron.

Az Avatar és folytatása, az Avatar: A víz útja együtt világszerte több mint 5,2 milliárd dollár (1910 milliárd forint) bevételt hozott a jegypénztárakban.

A 2009-ben debütált Avatar 3 Oscar-díjat nyert, a 2022-es A víz útja pedig megkapta a legjobb látványeffektusokért járó Oscar-szobrot. Az eredeti film játékideje 2 óra 42 perc volt, a folytatás azonban már 3 óra 12 percig tartott.

Cameron nem árulta el, hogy a 3. epizód, amelynek főszerepeit Zoe Saldana, Kate Winslet, Sam Wothington és Sigourney Weaver alakítja, pontosan hány perces lesz, de előrebocsátotta, hogy hosszabb, mint a 2. rész.

Ez is érdekelhet Apollo 10,5 – Űrkorszaki gyerekkor Megnézem

2025-ös mozipremierek: az Avatart várjuk leginkább

A Magyar Filmadatbázis még éve elején felmérte a látogatói aktivitást, hogy kiderüljön, melyik 10 filmet várják a legjobban a magyar nézők 2025-ben. Az Avatar 3 vezeti a TOP 10-es listát.

  • Második helyen a Mission Impossible – A végső leszámolás áll. Tom Cruise 8. alkalommal tér vissza Ethan Hunt szerepében, akit a film megjelenésekor már több mint 28 éve formál meg. 
  • Dobogós a DC szuperhősfilmje, a Superman, mely a főhős fiatalkori éveire fókuszál a stúdió társelnöke, James Gunn rendezésében.
  • Negyedik a Jurassic World: Újjászületés Scarlett Johanssonnal a főszerepben. A film 5 évvel a Világuralom eseményei után játszódik, amikor a bolygó ökológiája nagyrészt barátságtalannak bizonyult a dinoszauruszok számára. A megmaradtak elszigetelt egyenlítői környezetben élnek, olyan éghajlattal, amely hasonlít ahhoz, amelyben egykor éltek.
  • Az 5. legjobban várt film A Fantasztikus Négyes – Első Lépések a Marveltől. A várhatóan 2025 júliusában a mozikba érkező film nem eredettörténet lesz, hanem egy retrofuturisztikus 1960-as években játszódik, a multiverzum egy másik szegletében.
  • Hatodik helyen áll az élőszereplős Így neveld a sárkányodat Gerard Butlerrel a főszerepben.
  • A 7. a Zootopia 2, melyben a bátor nyúlzsaru, Judy Hopps és barátja, a róka, Nick Wilde ismét összefognak, hogy megoldják pályafutásuk legveszélyesebb és legbonyolultabb ügyét.

Kiemelt fotó: imdb

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top