
Figyelmeztetést adtak ki több vármegyére is. Mutatjuk, mire számíthatunk.
Pénteken az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, de az Észak-Dunántúlon és a főváros tágabb környezetében viharos széllökések is lehetnek. Napközben az Észak-Dunántúlon néhol előfordulhatnak 70 km/h körüli széllökések északnyugati irányból. Késő délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. Szombaton már veszélyes időjárási jelenség nem lesz.
Elsőfokú figyelmeztetés érvényes a viharos szél miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér vármegyében – írja a Kiderül.hu.
A portál előrejelzése szerint éppen hétvégére javul meg az időjárás. Szombaton a felhős tájakon napközben szakadozik a felhőzet, gomolyfelhős, napos idő várható. Reggelig – egyre kevesebb helyen – előfordulhat eső, zápor. Az északi, északnyugati szelet időnként élénk lökések kísérhetik, majd estére mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15-20 fok között alakul. Vasárnap többnyire fátyolfelhős, napos időben lesz részünk, csapadék nélkül. Hajnalban általában 2-8 fok között alakul a hőmérséklet, míg délután 18-24 fok várható.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock