nlc.hu
Aktuális

A gyilkolás élvezetéért ölte meg végstádiumú betegeit egy orvos

Tizenöt emberrel végzett az a német orvos, aki házhoz ment betegeihez, hogy hospice-ellátást nyújtson. Biztos, ami biztos, otthonaikat is felgyújtotta.

Horrorfilmbe illő gyilkosságsorozat rázza meg épp Németországot: egy orvos – akinek adatait nem hozzák nyilvánosságra, így neve sem ismert – a vád szerint

15 betegét ölte meg, majd felgyújtotta otthonaikat, hogy eltüntesse a bizonyítékokat.

A 40 éves orvost már korábban előzetes letartóztatásba helyezték, most „csak” meg is vádolta a fentiekkel a Berlini Államügyészség.

Egy palliatív, azaz végstádiumú betegek gondozásával foglalkozó csapat tagjaként bejárása volt több beteghez, akiknek esélyük sem volt megvédeni magukat. Különösen, hogy a gyilkosságokat a dokumentumok szerint úgy követte el, hogy érzéstelenítő hatású szert és izomlazítót adott be a betegeknek a tudtuk és beleegyezésük nélkül. A két szer kombinációja megbénította az áldozatok légzőizmait, ami perceken belül leállította a légzést és halált eredményezett – áll az ügyészségi jelentésben.

A vád szerint az orvos 2021 szeptembere és 2024 júliusa között ölte meg 15 betegét, akik a gondozása alatt álltak. A legfiatalabb áldozata 25, a legidősebb 95 éves volt. A hatóságok szerint ezután tüzet gyújtott az áldozatok otthonaiban, hogy eltüntesse a nyomokat. Az orvos nem a betegei pénzére, tárgyaira hajtott: egyszerűen élvezte, hogy embereket ölhet. A hatóságok mindenesetre nem találtak indítékot, az ügyészség szerint „gyilkolási vágy” hajtotta.

Hospice

A kép illusztráció. Forrás: Wikipedia

Az orvos 2024 augusztusa óta előzetes letartóztatásban van, de egyelőre nem tett vallomást, és nem kötött vádalkut.

A nyomozás során eddig 12 exhumálást hajtottak végre, amelyek közül öt közvetlenül ehhez az ügyhöz kapcsolódik. A további lehetséges áldozatok maradványait is szeretnék összegyűjteni.

Forrás: people.com

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top