nlc.hu
Utazás

Sok turista úgy sétál el mellette, hogy észre sem veszi: szerény építmény Ferenc pápa végső nyughelye

Ferenc pápa nem a Szent Péter-bazilika kriptáját választotta örök nyughelyéül.

88 éves korában elhunyt Ferenc pápa, aki híresen szerény ember hírében állt, így nem meglepő, hogy halálát és temetését is ez a gondolkodásmód határozta meg. A hagyománytól eltérve úgy döntött, hogy ne a Vatikánban, hanem a római Santa Maria Maggiore-bazilikában temessék el. Ez a 2022-ben kiadott végrendeletében megfogalmazott kívánság a Szűz Máriához való mély kötődését tükrözi.

A dokumentumban kifejtette, hogy a bazilika egyik mellékhajóban, V. Pál kápolnája és Sforza-kápolnája között kíván megpihenni. Bár a pontos tervet tartalmazó mellékletet nem hozták nyilvánosságra, a jelzések kellően precízek ahhoz, hogy a figyelmes látogatók beazonosítsák a helyet: szerény építmény, elrejtve a legtöbb járókelő szeme elől, ahol a Guardian szerint korábban gyertyatartókat tároltak.

Ez a döntés történelmi jelentőségű: Ferenc több mint egy évszázada az első pápa, aki nem nyugszik majd a Szent Péter-bazilika altemplomának kriptájában. Választása az egyszerűség és a következetesség vágyát tükrözi, reflektálva szerény életére. „Azt akarta, hogy úgy temessék el, ahogy élt” – mondta bizalmasan Rolandas Makrickas bíboros, a bazilika vezetője. Elmondása szerint ennek a nyughelynek az előkészítése diszkréten, a pápa személyes kérésére történt. Ferenc szeretettel „Josepheusnak” nevezte, utalva Arimatheai Józsefre, aki Krisztus testét a sírba helyezte.

pápa imádkozik

Ferenc pápa imádkozik a Salus Populi Romani ikonja előtt. Innen nyílik a mellékhajó, ahová örök nyugalomra helyezik. (Fotó: AFP)

Ferenc pápasága alatt több mint 120 alkalommal látogatott el a Santa Maria Maggioreba. Minden egyes utazása előtt és után a Salus Populi Romani ikonja (a várost oltalmazó Szűz Mária-ikon) előtt imádkozott, amely ismét a Mária felé érzett szeretetének bizonyítéka. Halála után a pápát egy egyszerű fakoporsóban helyezték el, ebben viszik át szombaton a Szent Péter-bazilikából a végső nyughelyére, ahogy akarta.

via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top