nlc.hu
Szabadidő

Ezt látnod kell: 6 szemkápráztató felvétel mutatja be a tudományos terepmunkát

Sokszor elképzelésünk sincs, milyen extrém körülmények között dolgoznak a terepen kutató biológusok. A Nature #ScientistAtWork elnevezésű fotópályázatának képei most bepillantást engednek ebbe a különleges világba. Jéggel borított tájakon, viharos tengereken és hegycsúcsokon keresztül dokumentálták a tudomány valóságát, ott, ahol a felfedezések születnek!

A Nature fotópályázatának győztes képei tudományos felfedezőutakra viszik a nézőt, az Északi- és Déli-sarkkörtől a Csendes-óceán mindkét partjáig.

A #ScientistAtWork elnevezésű versenyre több mint 200 kutató pályázott, tudományos terepmunka során készült felvételeikkel, a világ minden tájáról. A fődíjas és az öt további díjazott közül ketten még doktori tanulmányaikat folytatták a verseny idején. A nyerteseket a Nature szerkesztőségéből álló zsűri választotta ki. Minden díjazott 500 angol font (kb. negy millió forint) pénzjutalomat kapott, valamint egy egyéves Nature előfizetést.

Audun Rikardsen biológus

Emma Vogel másik, szintén lélegzetelállító felvétele az expedicióról (Fotó: Emma Vogel/Nature)

A Scientist at Work pályázat idei fődíjas fotóján egy kutató küzd a hullámokkal az észak-norvég fjordban, egy közeli halászhajó fényénél. A képen Audun Rikardsen biológus látható, és Emma Vogel doktorandusz hallgató készítette a felvételt. Vogel és Rikardsen a norvég halászhajókat kísérik, amik vonzzák a kardszárnyú delfineket – a kutatók így műholdas jeladóval tudják monitorozni az állatok mozgását.

A #ScientistAtWork győztes felvételei

Kardszárnyú delfinek nyomában
Meteorológiai ballon
Békák mosdatása
Jégminta fúrás
Kelet-Szibéria
6 fotó

Forrás: Nature

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top