Az RTL pár hete kezdte bejelenteni a Csillag születik sztárszereplőit: először kiderült, hogy Puskás-Dallos Peti és Istenes Bence vezetik a műsort, nem sokkal később fény derült az első zsűritagra: ByeAlexre esett a választás. Pár nappal később felfedték Molnár Áron, majd Köllő Babett nevét is, most pedig elárulták, hogy
Geszti Péter is a zsűri tagja lesz.
Elárulta, ő szigorú zsűritag lesz, őszintén megmondja minden esetben a véleményét, akkor is, ha ez az aktuális jelentkezőnek nem tetszik. Azt mondja, így marad önazonos és ez számára mindig is nagyon fontos volt.
A zsűrifeladatok mellett egyébként műsorvezetőként is tevékenykedik a VIASAT3-nál, illetve folyamatosan vannak fellépései és a filmiparban is érdekelt, tehát több lábon áll.

Fotó: RTL