
Az új KRESZ tervezete példaértékű együttműködés keretében, mintegy 70 szervezet és több mint 100 szakértő bevonásával készült, hat munkacsoportban. Az elmúlt 50 évben főképp apróbb változásokat eszközöltek, legutóbb 2012-ben volt változtatás, de az inkább az oktatáshoz kötődött.
A várható változásokat az Index foglalta össze.
Gyalogosok, kerékpárosok
- Már azok is gyalogosnak számítanak, akik járművet tolnak vagy gördeszkáznak, görkorcsolyáznak.
- A mobiltelefon-használatot az úttesten és vasúti átjárón való áthaladáskor tiltanák, a figyelmet elvonó tevékenységeket – például zenehallgatást vagy üzenetírást – szintén korlátoznák.
- A gyalogosoknak a kijelölt átkelőhelyeken, fényjelző esetén csak zöld jelzésnél szabad átkelniük.
- Óvodák és iskolák környékén „suli-” és „oviövezeteket” alakítanának ki, 30 km/h-s sebességkorlátozással.
- A kerékpárosok sebességét 10 km/h-ra csökkentenék a járdán, gyalogos-kerékpáros szakaszokon pedig 25 km/h lenne a limit. 14 év alatti bicikliseknek kötelezővé tennék a bukósisakot. A „kerékpáros utca” elnevezés is bekerülhet, ahol elsőbbséget élveznének az autósokkal szemben, és előírt oldaltávolságokat is rögzítenének.
Motorosok, elektromos rollerek
- B kategóriás jogosítvánnyal 125 köbcentis motorokat is vezethetne bárki külön vizsga nélkül – ennek veszélyeire már többen is felhívták a figyelmet.
- Új szabály lenne a motoros előrehaladás engedélyezése a haladó járművek között, de a védőfelszerelések használata csak lakott területen kívül lenne kötelező.
- A kisebb (25 km/h alatti) rollereket 12 éves kor felett, sisakkal használhatják, míg az erősebbekre a segédmotorokra vonatkozó szabályokat követnék – kötelező biztosítással, 14 éves korhatárral, maximum 45 km/h sebességgel.
Közösségi közlekedés
- A közösségi közlekedésben 3 év alatti gyermekkel csak ülve lehetne utazni lakott területen kívül, míg a villamosok akár 70 km/h sebességgel is közlekedhetnének egyes szakaszokon.
Személyautók, buszok, teherautók
- A személyautóknál autóúton 120 km/h, autópályán akár 140 km/h lehetne a sebességhatár.
- A teherautók, buszok és utánfutót vontató autók sebességét 90 km/h-ra emelnék.
- Az előzési tilalmat kiterjesztenék a 3,5 tonnát meghaladó járművekre is. Új előírás lenne a cipzárelv és a követési távolság betartása (autópályán 2 másodperc).
- Az irányjelzést korábban kellene elkezdeni.
- A dudálás csak veszély esetén engedélyezett.
- Tiltott lenne a driftelés, szlalomozás, egykerekezés.
- Minden járművezetőnek folyamatosan világítania kellene, lakott területen kívül pedig kötelező lenne a távolsági fényszóró korlátozott látási viszonyoknál.
Oktatás
2025-től a KRESZ- és elsősegélytanfolyamokat beépítik a középiskolai oktatásba – ezek díjmentesek lesznek, de a gyakorlati vezetés költségeit a tanulóknak kell állniuk.
Végül az EU tervezi, hogy 2026-tól kötelező legyen az ADAS-rendszerek, például alkoholzárak használata az új autókban.