nlc.hu
Sztárok

Bizarr történetet mesélt Andy Vajna barátja: „Nagyon fura kapcsolatba kerültünk”

A 77 éves filmrendező azt mondja, Andy Vajna egyáltalán nem is kedvelte őt, ugyanakkor szavaiból kiderül, hogy roppant szoros viszonyban álltak egymással.

Andy Vajnához fűződő különös, ambivalens kapcsolatáról mesélt egy friss interjúban Gárdos Péter. 

Andy Vajna

Fotó: Frank Micelotta/Getty Images

Én nekem nagyon-nagyon ambivalens és bonyolult kapcsolatom volt Andyvel. Nagyon bonyolult. Tényleg nem akarok ebbe belemenni, mert ez egy külön adás lehetne. Sokat gondolkodtam azon példádul, hogy megírok Andyről egy regényt, mert annyi mindent tudok róla. És ennek az egyik oldalága az, hogy ő nagyon nem kedvelt engem

– idézi a Story Gárdos Pétert. A rendező szakmailag sok mindenben nem értett egyet Vajnával, viszont emberileg felnézett rá – hogy miért, azt jól mutatja az öccse betegségének története.

Az én öcsém, az én édestestvérem az Intercomnak volt az igazgatója, amit Vajna a Kádár-rendszerben hozott létre. Ez az Intercom egy diadalút volt, ő hozta be az első nagyon komoly amerikai filmeket, mindenféle értelemben. Tehát egy jól menő dolog volt. És István 89-ben, épp a rendszerváltás pillanatában leukémiás lett. Vajna ebben a kérdésben, ebben a történetben elképesztő módon igazi emberként viselkedett. Megszervezte az öcsémnek, hogy kimenjen Amerikába, hogy ott egy olyan kórházba kerüljön, ami akkor végzett csontátültetést, méghozzá nagyon jó százalékos esélyekkel

– fogalmazott a Balázs Béla-díjas rendező, aki maga is elutazhatott Amerikába mint donor, többször is kiutazott, és ilyenkor Vajnánál lakott.

Szóval az öcsém betegségénél kint voltam többször is, és két hónapig éltem Andy birtokán, lakásában, házában. És hát ott sok mindent láttam, sok mindenről beszélgettünk, és nagyon fura, ambivalens kapcsolatba kerültünk. (…) A lényeg az, hogy egyrészt ott fantasztikusan viselkedett. Sajnos az öcsém műtéte nem sikerült, ő elment közülünk ’93-ban

– meséli. A filmes úgy fogalmazott, amikor Andy Vajna a magyar filmiparban vezető szerepet kapott, „minden, ami akkor a kapcsolatunkat megmérgezte, vagy bonyolulttá, kétértelművé tette, azt hozta magával.”

A beszélgetésből kiderült, hogy a konfliktusaik egyik forrása a pénz volt „Elmondok egy mondatot, amit nem szabadna. Egyszer a pénzről beszélgettünk, és azt mondtam neki; ’Figyelj, Andy, engem nem érdekel úgy a pénz, mint téged.’ És ezt a mondatot ő háromszor is visszaidézte…” – idézte fel.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top