nlc.hu
Aktuális

Nagy dobásra készül az Erste Bank: ez minden ügyfelét érinti

Meglépte a pénzintézet.
Erste Bank, forrás: erstebank.hu

Gyorsabb, gördülékenyebb kiszolgálását ígér az Erste bankfiókjaiban és telefonos ügyfélszolgálatán munkába állított új, mesterséges intelligencián alapuló asszisztens – írja a hvg.hu. Az ügyfélkiszolgálásban most bekapcsolt rendszer az Erste fiókhálózatában és call centerében dolgozókat segíti. Ők ezentúl a mesterséges intelligencia segítségével gyorsan és nagy pontossággal kereshetnek vissza információkat a banki dokumentumokban, így a nehéz, ritkán előkerülő esetekre is pillanatok alatt felelni tudnak.

A pénzintézet azt reméli az MI-alapú asszisztenstől, hogy az ügyfélkiszolgálásban részt vevő munkatársaknak ezután több ideje jut majd az ügyfélkapcsolatok ápolására.

Az Erste Bank amúgy közel három éve kezdte el a felkészülést, hogy az általános célú mesterséges intelligenciát a napi működésében alkalmazza. Tavaly a bank összes, több mint háromezer munkavállalója saját MI-asszisztenst kapott. Az egy év alatt kifejlesztett tanácsadók MI-segédje ehhez képest már egy következő szintet jelent: integrálja az összes lakossági termékre vonatkozó szabályzatot, hirdetményt és szerződési feltételt, ennek köszönhetően a legkomplexebb, legnehezebb kérdésekre is másodpercek alatt választ tud adni.

A K&H sem marad le

Egy év alatt több mint 1,25 millió beszélgetést indítottak a K&H ügyfelei a Kate nevű, mesterséges intelligencia alapú digitális pénzügyi asszisztenssel, amely már több mint 320 funkcióval rendelkezik – derült ki a februári statisztikákból. A lakossági ügyfelek már több mint 80 százaléka, a kkv-ügyfelek több mint negyede használta a szolgáltatást, míg a mobilbanki ügyfelek 12 százaléka rendszeresen Kate-tel bankol.

Kiemelt fotó forrása: erstebank.hu

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top