
Egy 62 éves francia férfi azzal riasztotta a rendőrséget, hogy véletlenül otthagyta a feleségét egy autópálya melletti benzinkútnál, ám fogalma sem volt arról, hogy melyiknél.
A házaspár a 22 éves lányukkal nyaralni indult Párizsból. Az úton több benzinkútnál is megálltak, de az egyik ilyen alkalom különös fordulattal végződött. Reggel körülbelül fél 5-kor elhajtott a férj a benzinkútról, de nem vette észre, hogy a feleségét otthagyta. Csupán 300 kilométer után tűnt fel neki, hogy nincs vele a neje – írja az Oddity Central. Azonnal értesítette a segélyhívót. Ott elmondta, nem érti, hogyan feledkezhetett meg a feleségéről, és még azt sem tudta megmondani, hogy hol álltak meg pontosan.
“Reggel fél 9 körül kaptuk a kissé zavaros hívást. A férfi nem tudta megmondani, hogy hol és mikor álltak meg. Egy Orléans környéki pihenőhelyet sejtetett. A kollégáinkkal ellenőriztük a lehetséges helyszíneket” – nyilatkozták a Lardes-i rendőrségnél.
Különös módon a házaspár 22 éves lánya az autóban maradt, de mivel aludt, nem tudott segíteni a rendőröknek, nem tudott semmi támpontot adni. A rendőrök több pihenőhelyet is átvizsgáltak az autópályán, de nem találták a nőt, és már annak a gyanúja is felmerült, hogy a férfi esetleg direkt hagyta ott a nejét.
Végül szerencsés véget ért a bizarr eset. A rendőrök egy mobilinternetes szolgáltató segítségével, a telefonja nyomkövetésével megtalálta a nőt Deux‑Sèvres közelében, 300 km-re. Az asszony hajnali fél 5 óta az autópálya melletti pihenőhelyen várakozott.
Kiderült, a férfi tényleg elfeledkezett a feleségéről. Miután szerencsésen egymásra találtak, folytathatta a család az útját Marokkó felé.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images