
Bár Karácsony Gergely kapcsán idén egy ideig azok a hírek uralkodtak, hogy az irányítása alatt csődbe mehet Budapest, egy bírósági végzésnek köszönhetően a kormány által lefoglalt milliárdok végül visszakerültek a főváros bankszámlájára, így a veszély – legalábbis ideiglenesen – elhárult.
Emellett a főpolgármester azért is érezheti nyeregben magát, mert jó húzásnak bizonyult, hogy a kormány által vehemensen betiltani próbált Budapest Pride élére állt, és a siker akkora volt, hogy a meneten minden eddiginél többen vettek részt.
Ráadásul azóta kiderült, hogy tiltás ide vagy oda, a résztvevőket nem fogja megbírságolni a rendőrség. Emellett múlt hónapban egy nívós kitüntetést is kapott.
Karácsony Gergely ugyan már hosszú évek óta aktív szereplője az országos politikának, de van valami, amit így is relatíve kevesen tudnak róla. Mégpedig azt, hogy van egy harmadik neve. Az első generációs, kertészmérnökként végzett szülei annak idején jó ötletnek gondolták, hogy a Gergely mellé egy másik keresztnevet is odacsapjanak.
Budapest főpolgármesterének teljes neve tehát Karácsony Gergely Szilveszter
, vagyis egy névben két fontos ünnepünk is szerepel – írja a Promotions.
Egyébként Karácsony Gergely mellett Orbán Viktor miniszterelnök is kapott egy második keresztnevet a szüleitől. Őt teljes nevén Orbán Viktor Mihálynak hívják.