nlc.hu
Család

Leragasztották egy kisfiú száját a felcsúti óvodában

Nyomoz a rendőrség a bántalmazási ügyben. A kisgyereket nagyon megviselték a történtek.
óvoda, fotó: Getty Images

Csaknem száz kisgyerek jár a felcsúti óvodába. Egyikük szüleit idén tavasszal arról értesítette a rendőrség, hogy bántalmazhatták a gyereküket. A szülők úgy tudják, az egyik pedagógus úgy próbálta fegyelmezni a hiperaktív, 4 éves kisfiúkat, hogy leragasztotta a száját.

Először úgy tudtuk, hogy csak egyszer történt meg a dolog. Utána kiderült, hogy nem csak egy alkalommal ragasztották be a száját” – mondta el a gyerek apja az RTL Híradónak. A szülők szerint az is többször előfordult, hogy büntetésből a gyereket nem vitték ki a kertbe a többiekkel, hanem felügyelet nélkül bezárták egy üres terembe. Apja szerint a kisfiút nagyon megviselték a történtek. „Azóta a fiam éjszakánként felriad óránként, kiabálja a nevünket, meg azóta nyugtalanul alszik a gyermekem” – panaszolta.

Az ügyben a rendőrség nyomoz.

Az RTL Híradó értesülései szerint az óvodapedagógus továbbra is az óvodában dolgozik. „Megmondták, hogy várjuk meg a nyomozási eredményt. Behívatták a páromat a bicskei rendőrkapitányságra, kihallgatták, de azóta nem történtek fejlemények” – osztotta meg az apa.

Az óvoda vezetése nem nyilatkozott az ügyben. 

A bántalmazás úgy derült ki, hogy egy pedagógus észrevette a beragasztott szájú kisfiút, ő értesítette a rendőrséget. Ők bevonták az eljárásba a gyámhatóságot is. Onnan azt közölték, hogy mivel a begyűjtött adatok alapján a feltételezett bántalmazás az óvodában történt, intézkedni nem tudtak, mert arra csak a fenntartó, a felcsúti önkormányzat jogosult. A polgármester az RTL megkeresésére ugyan elismerte, hogy tud a feltételezett bántalmazásról, és azonnal megtették a feljelentést, amint a tudomásukra jutott az ügy. Arra azonban nem válaszolt, hogy miért nem függesztették fel a bántalmazó óvodapedagógust.

A bicskei rendőrkapitányságnál csupán annyit közöltek, hogy az ügyben jelenleg is tart a nyomozás.

Amúgy nem ez az első ilyen eset idehaza. Májusban egy törökbálinti óvodában az egyik óvodapedagógus ugyanilyen módszerrel próbálta fegyelmezni az egyik középső csoportos kisfiút. Amikor erről az intézmény vezetősége, majd a fenntartó, a Törökbálint Város Önkormányzata is tudomást szerzett, az óvodapedagógust azonnal kirúgták. Március végén pedig a zselicszentpáli bölcsődében az egyik gondozónő is ragasztószalagot tett egy kicsi szájára. A történtek után azonnali hatállyal elbocsátották, a kaposvári rendőrkapitányság pedig kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top