nlc.hu
Sztárok

Nőt sosem láttak körülötte: nem derül ki az igazság Márkus Lászlóról

Sosem lelt társra a legendás színművész. Igaz, nem is keresgélt.
Márkus László, fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Az 58 évesen, 1985-ben elhunyt Márkus László mindig egyedül élt, egyes pletykák szerint aszexuális volt, mások szerint titokban a férfiakat szerette. A színművész csak az édesanyjával osztotta meg érzéseit, senki más nem kerülhetett közel a szívéhez. Pályatársai különcnek tartották, de sosem vetették ki maguk közül. Feminin férfi volt: szerette az édes parfümöket, a divatos ruhákat, és sosem vette le az arany kisujjgyűrűjét, ami a szocializmusban félig-meddig provokációnak számított – írja a Meglepetés.

Nehezen indult szakmai pályafutása, de sok energiát fektetett a fejlődésbe. Első szereplése rányomta bélyegét a következő évekre. 1951-ben, 24 éves korában éppen a vizsgaelőadására készült, amikor a rendőrök a színpadról vitték el, kitelepítették a Békés megyei Okányba. A cukorrépaföldről Major Tamás színházigazgató váltotta ki tíz nap után. Nem könnyítette meg az életét a lámpaláz sem, amit csak sok év után tudott leküzdeni. 

Már híres színészként, amikor lakást vásárolt magának, közvetlenül anyja szomszédságában horgonyzott le Újlipótvárosban. Elzárkózott a nagy fogadásoktól, nem udvarolt senkinek, és nem is fogadta a bókokat. Nyíltan vállalta: nincs szüksége másra, csak a színpadra. Nők helyett önmagáért rajongott. Állandó partnerrel sosem látták, viszont annál többet volt édesanyja társaságában. A színész sosem bújt ki a mama szoknyája alól, követelte figyelmét, kritikáját és főztjét. Amikor külföldre ment nyaralni, magával vitte édesanyja bekeretezett fotóját. 

A 70-es évek végén leukémiát diagnosztizáltak nála, csontsoványra fogyott. Ekkoriban elterjedtek róla olyan pletykák, hogy elkapta az AIDS-t, mert titokban a saját neméhez vonzódik.

Márkus László 58 éves korában, szívinfarktusban hunyt el egy szilveszteri tévéadás főpróbáján. Gálvölgyi János talált rá az öltözőjében holtan fekvő színészre. 

Kiemelt fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top