nlc.hu
Sztárok

Ő lett a Magyarok Világszépe verseny győztese

Mutatjuk, kinek a fejére került idén a korona.
korona, fotó: Getty Images

Karcag adott otthont a július 19-én megrendezett Magyarok Világszépe szépségverseny döntőjének. A győztes Schrick Boglárka, 23 éves pusztaszabolcsi fiatal lány lett, a 13 döntős közül őt találta a zsűri a koránára legméltóbbnak – számolt be a duol.hu

Az ítészek egybehangzóan méltatták a megjelenését, személyiségét és hiteles előadásmódját. Schrick Boglárka a közönségszavazásokon is kiemelkedően szerepelt, sokan már a döntő előtt esélyesnek tartották. 

A Magyarok Világszépe verseny nem csupán egy klasszikus szépségverseny – jegyzi meg a portál -, a rendezvény célja, hogy összekösse a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bemutassa a magyarság sokszínűségét, tehetségét és összetartozását. 

A győzelemmel Schrick Boglárka nem csak a Magyarok Világszépe 2025 címet nyerte el. Emellett részt vehet nemzetközi szépségversenyeken – ő fogja képviselni hazánkat a Miss Intercontinental világversenyen, ahol minden földrészről a nemzetek szépségkirálynői vonultak majd a zsűri elé -, valamint aktív szerepet vállalhat kulturális, jótékonysági és ifjúsági programokban is.

A Magyarok Világszépe szépségverseny amúgy 2016-ban indult útjára. A világból azon hölgyek jelentkezését várják a szervezők évről évre, akik magyar identitással rendelkeznek, valamint 17. életévüket betöltötték, de még nem idősebbek 27 évesnél. Ennek megfelelően a versenyen részt vehet országhatártól függetlenül, az anyaországon kívül bármely földrészen élő hölgy. „Mivel a szépséget mindig figyelem követi a jelölteken keresztül nagy hangsúlyt fektetünk a nemzeti, magyaros népviselet bemutatására, népszerűsítésére és a hagyományok őrzésére, mert fontos a nemzeti identitás megtartása és erősítése. Azok a hagyományaink, melyek viseletben, táncban, zenében megnyilvánulnak tesznek minket magyarokká, ez köt bennünket össze” – olvasható a verseny honlapján.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top