nlc.hu
Sztárok

Király Linda ma már bánja, mit tett egykor a testével

Megannyi sikertelen próbálkozáson van túl.
Király Linda, fotó. Sajtószoba

Király Linda 16 éves korától folyamatosan fogyókúrázik, mégis most, 42 évesen hozta élete eddigi legjobb formáját. „Most jól vagyok, sikerült megtalálnom az egyensúlyt. A ketogén dié­tához hasonló étkezést követek, magamnak főzök, inkább a könnyen felszívódó édesburgonyát és egyéb zöldségeket fogyasztom, elhagytam a fehérlisztet. (…) A sok önmunka, amit az ­utóbbi években beletettem az egészségembe, mostanra hozott eredményt”árulta el a story.hu-nak.

Az énekesnő időközben belátta, milyen súlyos hibákat követett el egykor a gyors és látványos fogyás érdekében. Ma már tudja, azért bukott el korábban, mert túl hamar akart túl drasztikus változást elérni. „Mindig túl gyorsan szerettem volna lefogyni. A húszas éveimben még azt hittem, bikaerős a szervezetem, mindent elvisel. Tényleg bírta még a hathetes léböjtkúrát is” – mesélte Király Linda, akinek az volt a legdrasztikusabb fogyása, amikor 3 hónap alatt 36 kilót dobott le, viszont nem volt mellette szakember, így újra visszahízott. 

„Amit én fiatalon műveltem a testemmel, hogy minél karcsúbb legyek, azt nem lett volna szabad” – jelentette ki az énekesnő, aki pár hónapja újult erővel vágott bele az életmódváltásba. A kitartásának pedig meglett az eredménye: több mint 20 kilót fogyott és jobb formában van, mint valaha. Mindezt kemény edzésekkel és az egészséges táplálkozással érte el – ebben pedig Jákob Zoli életmódváltó-programja segített neki.

Fotókon Király Linda drasztikus átalakulása:

8 fotó

Kiemelt fotó: Sajtószóba

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top