nlc.hu
Szabadidő

Tudtad? Ezt jelenti igazából Dopeman neve

Dopeman művészneve évtizedek óta ismert a hazai zenei szcénában: jelentése azonban erős ellentétben áll jelenlegi politikai szerepvállalásával.

Ahogy közelednek a választások, a közélet egyre inkább felpörög – ezzel párhuzamosan a hazai ismert emberek közül is egyre többen vállalják fel politikai véleményüket. 

Az elmúlt időszakban Majka hívta fel magára a figyelmet. Bár korábban a kormánypárthoz köthető TV2 arca volt, és még Szijjártó Péterrel is készült közös fotója, ma már sokan a másik oldalhoz  – de legalábbis semmiképp sem a Fideszhez – kötik, még úgy is, hogy pártneveket nem emleget. Átigazolása az RTL-hez, valamint a nyilvános megszólalásai alapján sokan egyfajta civil kritikus szerepben látják.

Dopeman

TV2 / press.tv2.hu

Az érem másik oldala pedig a néhány héttel sokak számára meglepetést hozó Dopeman, azaz Pityinger László, aki annak idején épp Majka karrierjét indította el. A rapper a kétezres évek elején még látványosan tiltakozott Orbán Viktor ellen: elhíresült performansza során például egy hungarocell Orbán-szobor fejét rugdosta. Mára azonban a miniszterelnök egyik legnagyobb támogatójává vált, és a Fideszhez köthető Digitális Polgári Kör egyik vezető arca lett.

 „Nemsokára lesz saját DPK-m, de addig is vár az értelmes párbeszéd és véleménycsere” – írta Dopeman a #hajrámagyarország, #hajrámagyarok hashtagek kíséretében a Facebookon a saját köréről. 

Ha szeretnéd látni az RTL REGGELIS interjúm reklámmentes, vágatlan felvételét (amit a csatorna csak hosszas hezitálás...

Közzétette: DopeMan – 2025. augusztus 1., péntek

Ez a fordulat már önmagában is izgalmas, de még érdekesebb, ha megnézzük a művésznév mögött rejlő jelentést.

A „Dopeman” kifejezés az angol szlengben kábítószer-terjesztőt, vagyis dealert jelent – hívja fel a figyelmet a Promotions, hozzátéve, hogy  a „dope” szó drogokat, a „man” pedig embert jelöl.  Ez a név  valljuk be, nehezen egyeztethető össze azzal az erkölcsi értékrenddel, amelyet a Fidesz-KDNP képvisel, különösen annak fényében, hogy a kormány rendre hangsúlyozza a drogfogyasztás elleni küzdelem fontosságát.

Orbán Viktor hétfőn egyébként Dopeman podcastjának vendége volt, amiben a rapper többek között arról is beszélt, hogy az általa alapított Jó Arcok Digitális Polgári Körbe ellenzéki és kormánypárti polgárokat is vár – még a tiszásokat is, ha tudnak viselkedni, de szerinte nem nagyon tudnak.

Orbán és Magyar Péter ütközetének Dopeman szerint spirituális vetülete is van, hiszen a Tisza elnöke „monopolizálta az erőszakot, és most már a gyűlölet használja őt”. 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top