nlc.hu
Életmód

Mégsem napi 2 liter vizet kellene inni – megszólaltak a szakértők

Kiderült, mennyi is valójában az optimális mennyiség.
vízivás, fotó: Getty Images

A köztudatban elterjedt ajánlást (szerint naponta 8 pohár, azaz körülbelül 2 liter vizet kell inni) egyre több szakértő kérdőjelezi meg. A Science folyóiratban megjelent, 23 ország 5604 résztvevőjét vizsgáló kutatás kimutatta, hogy emberek folyadékszükséglete jelentős egyéni eltéréseket mutat: az 1 litertől akár 6 literig terjedhet, extrém esetekben – például élsportolóknál – pedig meghaladhatja a 10 litert is – írja a Startlap.

A vízigényeket számos tényező befolyásolja, többek között az életkor, a fizikai aktivitás, az éghajlat, valamint a tengerszint feletti magasság is. Az optimális folyadékháztartás létfontosságú a testhőmérséklet szabályozásához, a tápanyagok szállításához és a salakanyagok kiválasztásához. A kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy a dehidratáció komoly egészségügyi kockázat, akárcsak a túlzott vízfogyasztás.

A szakértők ezért azt javasolják, hogy a merev „napi két liter” szabály helyett személyre szabottan, az egyéni igényekhez igazodva határozzuk meg a folyadékbevitelt. Az optimális hidratáltság pedig egyszerűen ellenőrizhető a vizelet színének figyelésével: a világos szín megfelelő folyadékellátottságot jelez, míg a sötétebb árnyalat dehidratációra utalhat.

Arra azonban ügyelni kell, hogy a koffeines, alkoholos vagy magas cukortartalmú italok vízhajtó hatásuk miatt nem mindig optimálisak a napi hidratáltság fenntartására.

5 dolog, amiből kiderül, hogy eleget iszol

  1. A fejfájás az egyik első tünete, ha elhanyagolod a napi folyadékbevitelt.
  2. Ha elég folyadékot iszol naponta, akkor könnyebben tudsz gondolkodni, nem fog nehezedre esni a napi munkád ellátása.
  3. Ha az ajánlott vízmennyiséget bejuttatod a szervezetedbe, akkor a szorulásos panaszaid jó eséllyel megszűnhetnek.
  4. Ha eleget iszol, a száraz bőrt és a karikás szemeket is elfelejtheted.
  5. Ha elegendő mennyiségű folyadékot juttatsz a szervezetedbe, akkor a bőröd öregedési folyamatát is lelassíthatod.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top