nlc.hu
Gasztro

Beperli a Milkát a fogyasztóvédelem, huncut módon zsugorították a terméket

A német fogyasztóvédelmi szövetség pert indít a Milka gyártó Mondelez ellen, mert alattomban összezsugorították a csokitáblákat. Noch dazu: mindezt komolyabb áremelés után.

Nyár elején a Milka több táblás csokija is 90 grammosra zsugorodott a korábbi 100-ról, ezt fel is tüntették a csomagoláson. A különbség azonban szinte észrevehetetlen, mert a táblákról nem tűnt el egy sor kocka, ellenben azok hangyányival vékonyabbak lettek – írja a Retail Detail. Mindezt pedig azután lépte meg a Mondelez, hogy a csokik árát 40 eurocenttel megemelték, 1,89 euróra. Ez így együtt pedig már közel 50 százalékos áremelés.

A német fogyasztóvédelmi szövetség most

egy brémai bíróságon pereli a Mondelezt, a piaci verseny szabályainak megsértése és a fogyasztókat átverő csomagolás miatt.

Beperli a Milkát a fogyasztóvédelem, huncut módon zsugorították a terméket

Az érv: miután sokan évek óta ugyanazt a tábla csokit veszik meg, jogosan várják, hogy ugyanannyi csoki lesz a csomagolásban.

Most viszont jellemzően kevesebb csokit kapnak ugyanannyi, vagy akár még több pénzért. A cég szerint egyértelmű, hány grammosak az adott csokoládék, és a változást annak idején bejelentették a közösségi oldalaikon is, ahol csokoládékra lebontva lehetett megnézni, hogy melyik tábla mekkora lesz a továbbiakban. Az áremelést a

kakaó árának megháromszorozódásával indokolták.

A fogyasztóvédelmi szövetség szeretné elérni, ha a szövetségi kormányzat szabályozná a zsugorflációt. Konkrétan: csökkenés esetén ennek ténye legalább hat hónapig legyen feltüntetve a termék mellett a boltokban zsugorodás esetén a csomagolás is legyen láthatóan kisebb. Magyarországon tavaly március óta figyelmeztető címkéket kell kitenni termék méret csökkenés esetén, valamint adatbázis is van a csökkentett kiszerelésű termékekről.

via

Kép: Pixabay

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top